Visszajöttem Szombathelyre egy kis időre, mert nem szeretek kimaradni semmi jóból – így a 6. gólyatáboromat nyomatom a héten, korábban a BDF, – Sopronhoz való csatlakozás miatt – most már a NymE-SEK zászlói alatt.
Tegnap éjjel odajött az asztalunkhoz intézményünk vezetője, pár szót mindenkivel váltott. Ami aranyos, hogy emlékezett, tavaly diáknapokon Encsi és én fényképezkedtünk vele – akkor postoltam is a fotót. Persze a dolgot nem hagyhattam ki idén sem, hagyományt teremtek, na. Egyébként pedig vegyék ezt beintésnek azok, akik a szemembe semmit, a hátam mögött meg mindent mondanak… Jobban ezt nem fogom kifejteni, akinek inge az kérem most serényen gombolkozzon.
Akkor hát íme a kép, aminek elkészítését köszönöm szépen Balinak.

Prof. Dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes és wildgica

Mielőtt este elindulok a gólyatábor második napjára, még írok egy e-mailt a professzor úrnak, mivel megkért, hogy a tavalyi és az idei képet is küldjem el neki. Hát, nem semmi… :)

Tegnap azoknál az ismerőseinknél voltunk vendégségben zemberrel, akikkel együtt szoktunk Kaláka Fesztiválozni. Nem is időzíthettük volna jobban a látogatást, hiszen a közelükben lévő IX. kerületi Ferenc téren egy kisebb koncertet adott a Kaláka Együttes. Nagyon kellemes este volt, borozgattunk, beszélgettünk, fatálból ettünk mindenféle finomságot, a gyerekek festettek, rongybabát készítettek.
A környék egyébként nagyon szépen fel van újítva, bár még akad itt-ott csiszolni való – hogy csak egy példát említsek: Gyerekek csúszdáztak, mellettem állt egy cigány asszony, unokája Dájáná is játszott a többiekkel. Pár szót váltottunk a gyerekekről, aztán pillanatokon belül lehetőségem nyílt 800 forintért Dolce&Gabbana, gyönyörű szép, ezüstösen csillogó órát vásárolni. A nevetést visszafojtva közöltem vele, hogy vidéki gyerek révén ennél olcsóbban is megkapnám ezt bármelyik piacon, ha épp erre vágynék, másrészt a rozsdás vasszeget is el tudnám adni ennél talpraesettebben, ha épp úgy hozná az élet. Fogatlan szájával aztán jót nevetett, azt hiszem tetszett neki a visszautasításom. Lehet, hogy ez beteg dolog, de legyenek az emberek bármilyenek, a hasonló helyzetek miatt is szeretem az új ismeretségeket.

Néhány héttel ezelőtt, mikor zemberrel egy kellemes nyári este abszintozgattunk Budapesten, eszébe jutott, hogy nyaralhatnánk egy keveset Balatonon is. A helyet én választhattam ki – Keszthelyre böktem rá azért, mert a mellette lévő Gyenesdiáson laknak nagybátyámék (lassan már időszerű, hogy zember megismerje a – nem túl népes – rokonságomat).
Keszthelyre érkezvén csöppentünk bele a XVII. Zalai Borcégér rendezvénysorozat egyik állomásába, ami napokig tartó minőségi, Balaton környéki borok kóstolgatását, finom sajtokat, és kellemes zenét jelent. Ismerőseink is éppen Keszthelyen voltak a nagyszülőknél, így az első este már együtt iszogattunk.
A sétányt szegélyező kézművesek portékáit nézegetve arra gondoltam, milyen jó volna, ha itt lenne az a szegedi kalmár ismerősünk, akit idén a Kaláka Fesztiválon mutattak be nekünk – s akiről hamar kiderült, hogy remek társaság. Megérzésem azt súgta, hogy valóban itt lesz – persze próbáltak erről lebeszélni, hiszen rengeteg nagy(obb) rendezvény is van az országban, miért a Dunántúlon lenne, és éppen Keszthelyen… Az este előrehaladtával aztán zember nagy mosollyal (és – amiért indult – kiváló itókával) tért vissza az asztalunkhoz, és már mutatta is az irányt, hogy merre szaladjak az ismerősünk karjaiba. :D Így – második találkozásunk alkalmával – nem számított tőlünk olyan meleg fogadtatásra – tulajdonképpen régi barátunkként üdvözöltük. Kiderült, hogy valami gond adódott a szállásával, így azonnal felajánlottuk, hogy lakjon velünk a kempingben, úgyis 3 ágyas a faház. Nagyon örülök, mert így esténként a borünnep programján kívül is jókat iszogattunk, beszélgettünk a Balaton parton, hárman. :)

Képgaléria »

Ismerősünk napközben (és este-éjjel 22-23:00 óráig) a felesége által készített üvegékszereket árulta a vásárban, mi pedig kirándulgattunk (újat nem láttam, mert minden nyaramat azon a környéken töltöttem gyerekként). Egyik este aztán belekóstolhattam a kalmár élet szépségeibe: beállhattam árulni – azon, hogy az angol ajkú vásárlókkal tudok beszélgetni, nem lepődtem meg igazán, de amikor németekkel is sikerült ugyanez, hát azért azt nem gondoltam volna, ugyanis 10 éve nem szólaltam meg németül. :) Bár csak néhány órát árultam, nagyon megtetszett a dolog, ha az ismerősünk idén is eljön, akkor valószínűleg a Savaria Karneválon is beállhatok segíteni neki. Egyébként sokkal nehezebb eladni dolgokat, mint ahogy azt az ember a portéka másik felén állva gondolja.
Ismét egy olyan nyaraláson vehettem részt, amin rengeteg történettel gazdagodtam. Hihetetlenül sok új dolgot tapasztaltam, tanultam. Például rengeteg oldalról tudok szemlélni egyetlen dolgot – néhány hónappal korábban ez nem ment ennyire jól. Ha az egész életem ilyen lenne, valószínűleg már a 8. osztály után búcsút intettem volna az iskolarendszernek – ezen a nyáron kezdtem el az igazi tanulást.