Összes bejegyzés iskolás kategóriában

Igazából én a szeptembert is nyárnak tartom, ha jó idő van, hiszen nem kell sulihoz kötnöm a dolgokat. Ennek egyrészt örülök, másrészt 2 év munka után kezdek visszavágyni az iskolapadba. Gondolkodom is rajta mostanában, hogy ismét kellene valamit tanulnom. Ami biztos, hogy nem könyvtári vonalon gondolkodom, tehát köszi, de nincs szükségem MA képzésre meg doktori sulira ezen a téren. Nem látom értelmét, hasznát. Inkább akkor már valami könyvtárhoz kapcsolható dolog kellene, például adatbányászat. Az izgalmas cucc. Egyelőre tűnődöm…

  • facebook
  • twitter
  • Google+
  • e-mail

Hát, ezt az államvizsga dolgot is kipipálhatom végre. 4-es lett, mondjuk tudom, hogy ennél lehettem volna jobb is, de tekintettel arra, hogy semmit sem mennyit készültem rá, ez egy elég jó eredmény. Meg aztán úgy tudom, hogy nem nagyon foglalkoznak sehol sem azzal, hogy ki, hányast kapott, a lényeg, hogy megvan.
Azt nem mondom, hogy mostantól aktív pihenés következik, de az elkövetkezendő néhány nap nagy részében biztos lazulni fogok, figyelem az E3-at, nyomom twitterre a történéseket. Végre bűntudat nélkül tudok találkozni a barátaimmal, nintendozni, meg minden egyebet csinálni, mert nem fog nyomasztani az iskolai teendőim halogatása. Még csak ízlelgetem ezt az egészet – eddig tetszik.
A jövőre nézve terveim persze vannak dögivel, szóval nem biztos, hogy hosszú távon szeretnék mondjuk a munkanélküliek táborába tartozni, így aztán ha nem adnak munkát, akkor majd csinálok magamnak (ez mondjuk sokkal nehezebb, mint beállni valahová melózni). No, de nem akarok ennyire előre szaladni, meg ritkán beszélek a terveimről így nyíltan, majd ha megvalósulnak, akkor elmondhatom, hogy jahh, én ezt így terveztem – ezzel elkerülve az olyan kérdéseket, mint például “Na, hogy haladsz az XY dologgal?”
A nyár ma kezdődött el, úgyhogy most megyek is, hogy néhány órácskát eltöltsek kedvenc kávézóm teraszán, Almdudlert iszogatva, nyugodtan. :)

  • facebook
  • twitter
  • Google+
  • e-mail

Szeretnék gyakrabban írni, de mostanában nem sok időm van erre. A június is nagyon zsúfoltnak ígérkezik, mert 7-én számtech szakdogavédésem, majd 8-án könyvtár szakdogavédésem lesz. 8-án aztán rohannom kell az IC-re, hogy minél hamarabb felérjek Budapestre, hiszen 9-én infobróker konferencia lesz – meghívó és program az egyesületünk weboldalán. Ezerrel várok minden érdeklődő levelet a konferencia[kukac]mibe[pont]info mailcímre.
Június 14 és 18 között valamikor államvizsgázni is fogok – az mondjuk izgalmas mókának ígérkezik, remélem összehozom.

  • facebook
  • twitter
  • Google+
  • e-mail

Minimálisra csökkentett Nintendo konzolok és FarmVille használat mellett, végre megírtam és beadtam mindkét szakdolgozatomat. Sokat (1 évet) váratott magára a dolog, de most már kipipálhatom – jó túl lenni ezen.
Pörgök egyébként ezerrel, de azért ez még koránt sem elég, kicsit rá kell pakolnom a tempóra, mert nyakamon a mindenféle – hogy csak két fontosat említsek: MIBE konferencia és szaknap a könyvtár tanszéken.
Nos, ez most megint egy eléggé vegyes bejegyzés lesz. Nem értem az okát, hogy miért nem tudok már úgy igazán énblogolni. Azt hiszem, nem vesztem el, egyszerűen csak annyi ember vesz körül, hogy miután elmeséltem nekik a számomra érdekes/fontos dolgokat, utána már nincs kedvem, türelmem ide is leírni. Ebben mondjuk csak az a rossz, hogy azok a barátaim, akiket nagyon ritkán látok, egyre kevesebbet tudnak rólam.

  • facebook
  • twitter
  • Google+
  • e-mail

Hát, most már elmondhatom magamról, hogy elvégeztem az informatikai menedzsment szakirányt. Olyan tárgyaink voltak, mint például: jogi ismeretek, szervezés vezetés, projektmenedzsment, folyamatmenedzsment, minőségmenedzsment, projektirányítási szoftverek. Nagyon örülök, hogy anno ezt a szakirányt választottam – a megérzéseim bejöttek, az elvárásaimnak megfelelő képzést kaptam.

  • facebook
  • twitter
  • Google+
  • e-mail
Copyright © 2004-2016 wildgica.hu Minden jog fenntartva.