Összes bejegyzés gyépé kategóriában

Ha lenne olyan, aki engem őszintén, felvállalva szeret, és én is képes vagyok viszont szeretni, akkor annak biztosan sütnék muffint. Mert csak azt tudok. Bár rontottam már el azt is. Kétszer.


Eddigi életem során háromszor sütöttem muffint – csak a statisztika kedvéért mesélem.

  • facebook
  • twitter
  • Google+
  • e-mail

Valami hihetetlen undort vált ki belőlem minden olyan állat, amelynek négynél több lába van. Ez alól kivételt jelent a tintahal, a polip, és a génmanipulált ötlábú szarvasmarha. Irtózom továbbá a fél póktól is, ami viszont négylábú.

Na, szóval az ősz beálltával a mezei poloskák (gyk. büdösbogarak) totál elszaporodnak, és elkezdenek melegebb helyet keresni maguknak, hogy át tudjanak telelni. Sajnos nem az Afrikába utazást választják – mint például az egyik barátom -, hanem jól bezümmögnek ide a lakásba meg a folyosóra és időnként fel-felreppenve hozzák rám a frászt. Ilyenkor minden lelki erőmet össze kell szednem, hogy képes legyek levadászni, ugyanis ahogy fentebb említettem, totálisan félek az ilyen borzalmas élőlényektől. Igazából ez ilyen fóbiaféle inkább, sajnos.

A héten a második ilyen szörnyet likvidáltam, harcivisítást hallatva (sikoltoztam konkrétan), fél kezemben parfümmel (valami igénytelen szagú naomi campbell cuccal), másikban 35-ös cipőmmel (utóbbi csodafegyver!), vastag takaróval a fejemen. Közben még gugliztam hozzá szakirodalmakat is, hogy tudjam, kivel állok szemben, gyenge pontok, harcedzettség, stb. Szóval jó, ha megismerjük az ellenséget. Közben találtam egy jó kis fórumot, ahol az ilyen marhák – mint amilyen ez esetben én is vagyok – borzolhatják egymás idegeit a különféle rémtörténeteikkel. (Vagy Ninja Bugs letöltés az Appstoreból, hogy edzettebbek legyetek.)

  • facebook
  • twitter
  • Google+
  • e-mail

Sokadszorra is töröltem a begépelt sorokat. Nem tartottam kellően tartalmasnak őket. Mostanra rájöttem, hogy miért: mert gondolkoztam rajtuk. Inkább ideömlesztek egy levegővel mindent. Szavakat, képeket, sóhajokat, meg minden nyálat, ami kikívánkozik, mert másképp megfogalmazhatatlan, hiszen egyszerűen csak felemelő és földbe döngölő és sírni tudna tőle az ember és kacagna boldogan és érezné az illatát amikor a hajába túr és a szemek villanása, a mindent-értek-fénye ami látszik bennük és a mosolyok. A kimondott és kimondatlan szavak, amelyek nem is szavak, hanem érzések és ott ülnek olyan finom málnaízűen az ember nyelve hegyén és csak ízlelgeti sokáig, mielőtt kimondaná. Csók. Kéz, kezek. És megfeszülnek a hátizmok és hátravetett fejjel némán sóhajtunk és érezzük, hogy végtelen és örök és szétszaggat és sosem lesz már semmi sem a régi és nincs boldogság önmagunk nélkül. Kényszerzubbony.

  • facebook
  • twitter
  • Google+
  • e-mail
Copyright © 2004-2016 wildgica.hu Minden jog fenntartva.