wildgica.hu » fent

Pár napot

wildgica — Sun, 30 Oct 2011 20:42:58 +0000

Mostanában nem tudtam írni, mindig valami egyébbel foglaltam el magam, pl. kellett egy csomó névjegykártyát terveznem meg ilyesmik. Jelenleg pár napot itthon vagyok Szombathelyen, ami igencsak örvendetes, mert minden nap találkozom az itteni barátaimmal. Legszívesebben vissza sem mennék Kanizsára – de hát ezt úgyis tudjátok. Mondjuk a kollégáim miatt jó ott lenni, de nem sok egyéb pozitívumot tudnék mondani. No, de remélem idővel javul a helyzet – azaz hazakerülök, vagy pedig Bp-re. Tulajdonképpen mindkettő remek lenne. Csak ne Kanizsa…

Ami mondjuk nem jó, hogy az örömeimről és bánataimról jelenleg nem írhatok, mert mindegyik olyan téma amit nem dobnék így bele a közösbe. Hát, ennyi.

Ciki vagy sem…?

wildgica — Wed, 27 Oct 2010 19:33:22 +0000

Erősen le vagyok maradva a blogírással. Téma van bőven, csak igazán időm meg erőm nincs mostanában, hogy írjak. Heti 2×3 órát angolra járok, munka után – éjjel meg úgy ájulok be az ágyba. Egyébként nem bánom, hogy ez a helyzet, szeretem, ha maximálisan ki vannak töltve a napjaim (ha napokig nem csinálnék semmit, akkor hamar előjönne a jajminekvagyok-semmihasznom érzés). No, persze összegyűjtöm ám az erőmet, aztán nekiállok, mert – számomra legalábbis – fontos leírnom a munkahelyi élményeimet, tapasztalataimat.

Jelenleg egyébként lázam van, meg a szokásos ínhüvely-gyulladásom sem kímél túlzottan. Ami viszont mindezt háttérbe szorítja: nagyon szeretek a Halisban dolgozni. Tudom, nem vagyok ezzel trendi, mert az emberek általában nem szeretik a munkahelyüket / munkájukat. Hát, én igen, mert mindig olyan feladatokat kapok, amiket szívesen csinálok. Ma is húztam a számat, mikor el kellett indulnom angolra, mert munkaidőmön kívül is szívesen maradtam volna, hogy folytassam a munkát – mert ez szerintem nem is munka, hanem hobbi. Pontosabban nekem – többek között – ez a hobbim is. Állati szerencsés vagyok, ugyanakkor kicsit szégyellem magam, hogy ilyen nyálas bejegyzést voltam képes az arcotokba tolni. Gáz vagyok. Vállalom.

Nagykanizsa, megyek

wildgica — Sun, 03 Oct 2010 20:36:38 +0000

Amitől már hetek óta be vagyok sózva, oda meg vissza vagyok, azt most elárulom így publik – bár önmagában a bejegyzésem címe is eléggé beszédes. Szóval az a nagy hír, hogy három hónapig a Halis István Városi Könyvtárban fogok dolgozni Nagykanizsán. Talán emlékeztek rá, hogy nyáron másfél hetet töltöttem ott, bár tény, hogy utána igencsak elhanyagoltam a blogolást. (Volt egy elég vacak időszakom… Régebben az egyik jó barátom sírásó volt, s miután váltott, akkor mondta, hogy már kint van a gödörből. Nos, velem is valami ilyesmi a helyzet.)
Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy a Halisban dolgozhatok mostantól – ha valaki esetleg nem tudná, ez az ország legjobb könyvtára. Aki nem hiszi, az jöjjön el, nézze meg, majd iratkozzon be hozzánk. Tökre nagy szeretettel várok minden régi és új havert, barátot, cimbit és pajtit. Na, még oda sem értem, de máris a sajátomnak érzem a helyet; mondjuk ez totál jellemző rám (persze mindig az a saját, ahol épp dolgozom, vagy a legtöbb időt töltöm, de gondolom ez természetes).
Középiskolás korom óta nem laktam kollégiumban, most ismét ott szunyálhatok; furcsa lesz, de ezt is nagyon várom már (olcsóbb, mint egy albérlet, meg hasznos is lehet, mert majd letámadhatom a diákokat a folyosón, hogy járjanak a könyvtárba). Szegény tapirt sajnálom csak, aki kanizsai, és nem tudom, hogyan viseli majd, hogy egy városban tartózkodunk ennyi ideig…
Ha minden jól megy – hát nagyon remélem, hogy igen… -, akkor holnap indulok. Most viszont ideje nekiállnom pakolni, aztán csinálni a KIT-et, mert nem akarok kapkodni már holnap, szimplán csak hátradőlni a vonatban és nézegetni az elsuhanó fákat. Jó is, hogy végre indulhatok, mert már kezdtem unni a nekem énekelgetett “Megy a Gica, megy a Gica Kanizsára…” dalocskát. Következő alkalommal már Kanizsáról jelentkezem, sziasztok.

Firkálmányomon a könyvtár egyik ablaka látható.

Sózott

wildgica — Thu, 30 Sep 2010 00:17:41 +0000

Néhány nap múlva pozitív változások fognak végbemenni az életemben. Egyelőre még nem publikus így blogilag, csak szűk baráti körben – tehát saccra olyan 90 emberrel – osztottam meg, hogy mi fog történni. Izgulok és nagyon várom (és aki tudja már és idekommentel valami egy- / kétértelműt, annak az életben nem sütök csokitortát – ezt tessék fenyegetésnek venni, ugyanis remek tortát tudok gyártani). Előtte még el kell intéznem néhány dolgot Szombathelyen, aztán utazom… Szóval nemsokára írok majd erről, de így előre ezt muszáj voltam, mert már annyira be vagyok sózva.

Egy hónap

wildgica — Sun, 14 Mar 2010 21:32:41 +0000

Utoljára egy hónappal ezelőtt írtam bejegyzést. Azt hiszem, ilyen hosszú szünetet még sosem tartottam a blogolásban (és a továbbiakban nem is szeretnék). Hallgatásom oka leginkább az, hogy rengeteg dolgom van, próbálok beletanulni az infobrókerségbe.
Meg aztán van valami, amit így 2 héttel, a történtek után is nagyon nehezen tudok leírni, mivel alig néhány embernek említettem csak eddig. Jó, nem írok még 4 körmondatot, inkább bele a közepébe: február utolsó napján zember szakított velem. Az ok, amiért ezt csak néhány embernek említettem az, hogy nem szeretném, ha mindenki kérdezősködne és sajnálgatna (szeretném, ha ezeket a továbbiakban sem tennétek). Tény, hogy szerelmes vagyok, de ahogy zember szokta mondani sok dologra: majd elmúlik. – Ebben reménykedem… Rengeteg dolgot tudnék írni arról, hogy milyen volt az elmúlt 2 hetem, hogy milyennek tartom az egyedülállóságot (óvodás korom óta nem voltam szingli) – néhány évvel ezelőtt még biztosan meg is osztottam volna az ezzel kapcsolatos gondolataimat, de most már nem érzem ennek szükségét, sem azt, hogy helyes dolog lenne ennyire nyilvánosan megtenni ezt. És akkor most lapozzunk is!
Néhány nappal ezelőtt sikerült valamelyest helyrebillennem lelkileg, mivel a Magyar Információbrókerek Egyesületének titkára lettem. Remélem, hogy megfelelően… izé, a megfelelő az kevés, inkább JÓL tudom majd végezni az ezzel kapcsolatos feladataimat. Szokás szerint lelkes vagyok.
Mielőtt mélyebben beleásnám magam a titkári feladataimba, előtte meg kell írnom a szakdolgozataimat, van rá egészen pontosan 1 hónapom. (Ne, ne tartsa fel a kezét, aki ezt már olvasta tőlem…)
Szóval zajlik az élet, eléggé vegyesen, én meg majd igyekszem gyakrabban írni.

Neked

wildgica — Wed, 23 Dec 2009 00:15:17 +0000

Bár nem szoktam a kapcsolatomról írni (nem blogtéma, úgy gondolom), most megteszem, merthogy ma van zember születésnapja. Írtam egy viszonylag hosszú bejegyzést az imént, majd publikálás helyett töröltem az egészet, mert úgy érzem, hogy ami kettőnké, az maradjon is az. Egyébként is nehezen beszélek/írok az igazán mély érzéseimről – és talán nem árulok el újdonságot azzal, hogy zember felé igenis nagyon mély érzéseim vannak. Meg aztán valahogy olyan “nyálasnak” érzem a témát, én inkább az a típus vagyok, aki szeretetből pl. meghúzza a másik haját. Szóval most virtuálisan minimum elvettem a homokozólapátodat. Boldog születésnapot, öreg!

Univerzum

wildgica — Thu, 22 Oct 2009 02:54:43 +0000

Megkérdezték tőlem levélben, hogy mit szeretnék csinálni, illetve mitől érzem jól magam. Annyira kimerítőre sikeredett a válaszom, hogy gondoltam megosztom veletek is, hátha lesz, aki a sorok mögé lát – esetleg épp a saját arcát pillantja meg.

Jól érzem magam attól, ha:

látom, hogy a környezetemben élők boldogok
ha sok, kellemes ember vesz körül
ha saját akaratomból magányos lehetek
ha tehetek valami jót – például megetethetek egy kóbor állatot
ha állhatok egy mezőn és érezhetem, hogy a mindenségben milyen végtelenül apró vagyok
ha hangosan sírhatok, mint egy kisgyerek – legyen az öröm, vagy éppen bánat miatt
ha olyan, akit szeretek, a bőröm alá bújik, s édes teherként egész nap magammal cipelhetem¹
ha valami újat tanulhatok
ha egy jót beszélgethetek
ha mások önmagukról mesélnek nekem
ha annyi dolgom van, hogy szinte lehetetlen időt szakítanom mindenre
ha hullámzik a hangulatom
ha a betege lehetek egy-egy mélyebb(?) gondolatomnak
ha bármit kimondhatok, ami eszembe jut, méghozzá úgy, hogy nem kell gondolkodom a megfogalmazáson

Szeretnék:

hosszú sétákat tenni, miközben elbeszélgetek egy olyan emberrel, aki nagyon közel áll a szívemhez… illetve benne van
hatalmas, kék bálnákat látni
kapni egy igazi, cserepes amarilliszt, mert – bár kölyökkorom óta a kedvenc virágom – még sosem kaptam²
családot, minimum három gyerekkel
anyát és apát – sok, nálam idősebb emberben is gyakran őket keresem
független lenni a pénztől – egyszerűen nem akarom, hogy létezzen, hiszen annyira nevetségesen felesleges
sírni, mikor ezeket a sorokat írom – furcsamód szeretek sírni, gyakori, hogy pozitív dolog miatt teszem
megtanulni hegedülni és zongorázni, vagy legalább zongorabillentyűvé válni³
egy hatalmas szőlőskertet, hogy elkészíthessem a magam borát, s megajándékozhassam vele a barátaimat⁴
a fülhallgató apró résein beszivárogni, miközben Beethovent hallgatok
tangózni egy ezüsthajú, csodálatos férfival
úgy élni, hogy ne ismerjem az időt, s a napokat
szeretettel, s a lehető legtökéletesebben elvégezni minden feladatomat
kabátzsebben megtalált, sokszor mosott, régi levél lenni – sok kellemes emléket rejtve

Ezekre a kérdésekre a lehetséges válaszok száma végtelen. Azt hiszem, ebben hasonlítunk mi, emberek az Univerzumra.

…és fordítva ↩
igaz, mindeddig senki sem tudta, hogy annyira szeretem ↩
méghozzá a hangszer bal széléhez közel ↩
száraz, testes nedű volna ↩

Két ablakos

wildgica — Tue, 20 Oct 2009 02:04:45 +0000

Középiskolásként, körülbelül három évig egy – Szombathelyhez közeli – kis faluban éltem. Igazi, klasszikus, az utca felé két ablakos házban. Aminek nagyon örültem, hogy az én szobám ablaka is az utcára nyílt, ahogy a lehetőségem arra, hogy éjszaka felhúzzak egy kis kabátot és a redőnyt, majd kimásszak, hogy aztán a sötét, csendes, illatos, néhány utcából álló falucskában magányos sétákat tegyek.
Nappali fényben a világ legátlagosabb települése volt az – tulajdonképpen a legtöbb vas megyei falu ugyanígy néz ki. Még az utcák neve sem változik, esetleg néhány út széli rög, vagy itt-ott egy régi kerékpár színe más.
Éjszaka minden másnak látszott. A tücskök muzsikája, a harmatcseppek csillogása, a csillagokkal gazdagon teleszórt ég varázslatossá tette a falucskát. Annak ellenére, hogy állítólag sok elkószált kutya, illetve erdei vadak járták a környéket, sosem aggódtam, hogy egyszer összetalálkozom valamelyikkel – én is csak egy éjszakai vad voltam a többi közül. A szívem könnyű volt, gondtalan és boldog, szerettem magam lenni a gondolataimmal. Kószáltam a szántóföldek és az erdők szélén, másztam magaslesre, jártam az elhagyatott, kísértet lakta magtárban, ahol a régi, kiömlött liszt miatt még éjjel is vakító fehérség nyújtózott a padlón, s a falakon.
Útjaim során csak egyetlen alkalommal találkoztam emberrel – egy férfi próbált bemászni az utca felé két ablakos házába, ott, ahol csak félig volt leeresztve a redőny. A kocsmából jött haza, s nem szerette volna, ha a felesége rajtakapja ezen az éjjeli kitérőn.
Kitérni olykor szükséges – nem is a kocsmába, inkább a magányosságba. Kell, hogy néha, a csillagoktól szeplős ég alatt, egyedül legyünk a gondolatainkkal.

Míg be voltam zárva

wildgica — Thu, 01 Oct 2009 22:13:20 +0000

Hajnalban szerettem volna indulni Szombathelyre, de 4-kor lenyomtam az órát, s az 05:40-es felriadáskor már nyilvánvaló volt, hogy nem érem el a hatos vonatot – így hát a 10 órásra szálltam fel. A dohányzó kocsiban szoktam ülni, mert szeretem a csendet, abban többnyire nem szokott tömeg lenni – ma is csak néhányan szálltunk fel. Nem szeretem, mikor a majdnem üres vagonban keresik a helyüket az emberek. Teljesen mindegy, ki, hová ül, ugyanúgy versenyt futnak a fák a vonattal, függetlenül attól, hogy melyik ablakon keresztül figyeljük. (Eddig úgy vettem észre, mindig a vonat győz.)
Egy szőke lány a helyét keresve szállt fel. Hosszas nézelődés után végül velem szemben ült le, majd könnyeden megállapította, hogy az ő helyén ülök, de tulajdonképpen nem probléma, hiszen neki így is megfelelő. Persze azonnal felajánlottam, hogy cseréljünk – nem élt a lehetőséggel. Nem is szóltunk többet egymáshoz, míg néhány perccel később odaért hozzánk a kalauz. Mikor a jegyem mellé megmutattam a diákigazolványomat is, észrevettem, hogy a lány felfigyel a dologra. Persze ezután már azonnal elkezdtünk beszélgetni, hiszen a közös iskola rengeteg témát ad.

Közben eszembe jutott, hogy van nálam néhány szál cigaretta (egy pár nappal korábbi, kellemes beszélgetés egészségtelen emlékeként). Mivel nem vagyok rendszeres dohányos, így nem is volt nálam tűz – kénytelen voltam hát a mögöttünk ülő férfitól kérni, mindkét alkalommal. Ősz, copfos, ötvenes, mielőtt megszólítottam volna, rácsodálkoztam a kezeire – fiatal, törékeny művészkezek. Hihetetlen kontraszt volt, ahogy agg, barázdált arcához emelte vele a cigarettát. (Mint amikor a barokk templom mellé építenek egy csupa üveg, modern épületet.) Mikor másodszor kértem tőle tüzet már mosolyogtam – kottát írt éppen.

…

A lánnyal beszélgetve hamar kiderült, hogy sokban közös az érdeklődésünk, így szinte elrepült a három, vonaton töltött óra. Végül telefonszám és e-mail cím cserével búcsúztunk el egymástól, majd mindketten leszálltunk, s mentünk a magunk útján.

***

Csak egy napra mentem Szombathelyre, így ezeket a sorokat már nyolc órakor írom, a Budapest felé zakatoló vonaton. Mikor leültem a dohányzóba, egyszer csak egy ismerős, barna, kord zakót vettem észre, amint viselője épp egy kellemes helyet keresett (persze nem a jegye alapján). Mikor megfordult, már mosolyogtam rá – az ötvenes zeneszerző volt. (Mindig ilyennek képzeltem egy mai Beethovent.) Mielőtt a közelben helyet foglalt, megkérdezte, hogy van-e tüzem. Igennel feleltem (függetlenül attól, hogy se tüzem, se cigarettám nem volt).

Még csak néhány perce utaztunk, mikor egy szintén ötvenes (vagy talán hatvanas évei elején járó), külseje alapján csekély bizalmat ébresztő, szakállas férfi felkelt addigi ülőhelyéről és a jegyét vizsgálgatva végül leült velem szemben, maga mellé téve nagy, elnyűtt nejlonszatyrát. Közölte, hogy megtalálta a helyét, merthogy neki arra az ülésre szól. Nyugtáztam, majd szemüveget vett elő és elkezdett rejtvényt fejteni. Sokat nem is szólt, csak mikor látta, hogy zenét hallgatok. Megkérdezte, hogy szalagról szól-e, mondtam neki, hogy egy kicsi, digitális lejátszóm van, amiben már semmiféle szalag nem férne el. “Hát, bizony, sokat változott a technika 7 év alatt, míg be voltam zárva. Akkor már a videók sem működnek, ugye?” … “És jó zenét hallgat?” … “Nahát, gratulálok, Karády Katalin nekem is az egyik kedvencem.” … Sokat nem is beszélgettünk ezután, mígnem elővett egy műanyag poharat, narancslevet, majd egy kis üveg, bontatlan vodkát. Töltött a poharába mindkét italból, majd a vodkát kicsit felém billentve megkérdezte, hogy kérek-e. Nem kértem, de körülbelül három másodperc múlva meg is gondoltam magam – “Tudja mit? Mégis csak kérek.” – majd a kevéske teámba loccsantott egy emberes adaggal.
Most csendesen iszogatunk, ő rejtvényt fejt és cigarettázik, én pedig zenét hallgatok – “…kis cigaretta te hidd nekem el, hogy engem is csak égve dobtak el…”

***

Időközben megérkeztem, ezeket a sorokat már a kedvenc fotelembe gömbölyödve (halkan dorombolva) írom.

Az utazás utolsó fél órájában útitársamnak megeredt a nyelve (mondta is, hogy a kevéske ital is sok volt neki) – mesélt az életéről, könyvekről, végül arról is, hogy miért zárták be (a börtön szó egyikünk szájából sem hangzott el). Szerette a benti könyvtárat, rengeteget olvasott – igazán kellemes társaságnak bizonyult, érdekes volt hallgatni. 7 év után végre hazaért; várja a családja – feleség, gyerekek, unokák.

…

Leszálltam, intettem a mobilon beszélő Beethovennek, aki mosolyogva intett vissza, majd teli szívvel suhantam egészen idáig, a kicsi, elnyűtt fotelembe, hogy megoszthassam veletek, miképp utazom, mikor nyitott vagyok a világ felé.

Gólyatábor 2009

wildgica — Fri, 04 Sep 2009 13:33:47 +0000

Visszajöttem Szombathelyre egy kis időre, mert nem szeretek kimaradni semmi jóból – így a 6. gólyatáboromat nyomatom a héten, korábban a BDF, – Sopronhoz való csatlakozás miatt – most már a NymE-SEK zászlói alatt.
Tegnap éjjel odajött az asztalunkhoz intézményünk vezetője, pár szót mindenkivel váltott. Ami aranyos, hogy emlékezett, tavaly diáknapokon Encsi és én fényképezkedtünk vele – akkor postoltam is a fotót. Persze a dolgot nem hagyhattam ki idén sem, hagyományt teremtek, na. Egyébként pedig vegyék ezt beintésnek azok, akik a szemembe semmit, a hátam mögött meg mindent mondanak… Jobban ezt nem fogom kifejteni, akinek inge az kérem most serényen gombolkozzon.
Akkor hát íme a kép, aminek elkészítését köszönöm szépen Balinak.

Prof. Dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes és wildgica

Mielőtt este elindulok a gólyatábor második napjára, még írok egy e-mailt a professzor úrnak, mivel megkért, hogy a tavalyi és az idei képet is küldjem el neki. Hát, nem semmi…

D&G

wildgica — Mon, 31 Aug 2009 14:55:20 +0000

Tegnap azoknál az ismerőseinknél voltunk vendégségben zemberrel, akikkel együtt szoktunk Kaláka Fesztiválozni. Nem is időzíthettük volna jobban a látogatást, hiszen a közelükben lévő IX. kerületi Ferenc téren egy kisebb koncertet adott a Kaláka Együttes. Nagyon kellemes este volt, borozgattunk, beszélgettünk, fatálból ettünk mindenféle finomságot, a gyerekek festettek, rongybabát készítettek.
A környék egyébként nagyon szépen fel van újítva, bár még akad itt-ott csiszolni való – hogy csak egy példát említsek: Gyerekek csúszdáztak, mellettem állt egy cigány asszony, unokája Dájáná is játszott a többiekkel. Pár szót váltottunk a gyerekekről, aztán pillanatokon belül lehetőségem nyílt 800 forintért Dolce&Gabbana, gyönyörű szép, ezüstösen csillogó órát vásárolni. A nevetést visszafojtva közöltem vele, hogy vidéki gyerek révén ennél olcsóbban is megkapnám ezt bármelyik piacon, ha épp erre vágynék, másrészt a rozsdás vasszeget is el tudnám adni ennél talpraesettebben, ha épp úgy hozná az élet. Fogatlan szájával aztán jót nevetett, azt hiszem tetszett neki a visszautasításom. Lehet, hogy ez beteg dolog, de legyenek az emberek bármilyenek, a hasonló helyzetek miatt is szeretem az új ismeretségeket.

Borünnepről hazafelé

wildgica — Fri, 07 Aug 2009 14:22:07 +0000

A borünnepről egyedül mentem haza Szombathelyre (zember pedig Bp-re). Mivel pályafelújítás volt, ezért át kellett szállnom vonatról mentesítő buszra, majd onnan ismét vonatra. Kócos, nap kiszívta vörös hajjal, a forróságtól cserepes szájjal, öv helyett spárgával “helyén tartott” vékony rövidnadrágban, laza pólóban, Manu Chao-t hallgatva kihajoltam az üres vonatkocsi egyik lehúzott ablakán, élveztem, ahogy a menetszél az arcomba csapott. Ott, abban a rövidke órában nem volt nálam boldogabb és szabadabb ember – bár nálam ezek a szavak egymás szinonimái.

(A síneket Nintendo DS Lite-on rajzoltam a Colors! segítségével.)

Keszthelyi borünnep

wildgica — Fri, 07 Aug 2009 00:04:46 +0000

Néhány héttel ezelőtt, mikor zemberrel egy kellemes nyári este abszintozgattunk Budapesten, eszébe jutott, hogy nyaralhatnánk egy keveset Balatonon is. A helyet én választhattam ki – Keszthelyre böktem rá azért, mert a mellette lévő Gyenesdiáson laknak nagybátyámék (lassan már időszerű, hogy zember megismerje a – nem túl népes – rokonságomat).
Keszthelyre érkezvén csöppentünk bele a XVII. Zalai Borcégér rendezvénysorozat egyik állomásába, ami napokig tartó minőségi, Balaton környéki borok kóstolgatását, finom sajtokat, és kellemes zenét jelent. Ismerőseink is éppen Keszthelyen voltak a nagyszülőknél, így az első este már együtt iszogattunk.
A sétányt szegélyező kézművesek portékáit nézegetve arra gondoltam, milyen jó volna, ha itt lenne az a szegedi kalmár ismerősünk, akit idén a Kaláka Fesztiválon mutattak be nekünk – s akiről hamar kiderült, hogy remek társaság. Megérzésem azt súgta, hogy valóban itt lesz – persze próbáltak erről lebeszélni, hiszen rengeteg nagy(obb) rendezvény is van az országban, miért a Dunántúlon lenne, és éppen Keszthelyen… Az este előrehaladtával aztán zember nagy mosollyal (és – amiért indult – kiváló itókával) tért vissza az asztalunkhoz, és már mutatta is az irányt, hogy merre szaladjak az ismerősünk karjaiba. Így – második találkozásunk alkalmával – nem számított tőlünk olyan meleg fogadtatásra – tulajdonképpen régi barátunkként üdvözöltük. Kiderült, hogy valami gond adódott a szállásával, így azonnal felajánlottuk, hogy lakjon velünk a kempingben, úgyis 3 ágyas a faház. Nagyon örülök, mert így esténként a borünnep programján kívül is jókat iszogattunk, beszélgettünk a Balaton parton, hárman.

Képgaléria »

Ismerősünk napközben (és este-éjjel 22-23:00 óráig) a felesége által készített üvegékszereket árulta a vásárban, mi pedig kirándulgattunk (újat nem láttam, mert minden nyaramat azon a környéken töltöttem gyerekként). Egyik este aztán belekóstolhattam a kalmár élet szépségeibe: beállhattam árulni – azon, hogy az angol ajkú vásárlókkal tudok beszélgetni, nem lepődtem meg igazán, de amikor németekkel is sikerült ugyanez, hát azért azt nem gondoltam volna, ugyanis 10 éve nem szólaltam meg németül. Bár csak néhány órát árultam, nagyon megtetszett a dolog, ha az ismerősünk idén is eljön, akkor valószínűleg a Savaria Karneválon is beállhatok segíteni neki. Egyébként sokkal nehezebb eladni dolgokat, mint ahogy azt az ember a portéka másik felén állva gondolja.
Ismét egy olyan nyaraláson vehettem részt, amin rengeteg történettel gazdagodtam. Hihetetlenül sok új dolgot tapasztaltam, tanultam. Például rengeteg oldalról tudok szemlélni egyetlen dolgot – néhány hónappal korábban ez nem ment ennyire jól. Ha az egész életem ilyen lenne, valószínűleg már a 8. osztály után búcsút intettem volna az iskolarendszernek – ezen a nyáron kezdtem el az igazi tanulást.

Nyaralás Szombathelyen

wildgica — Thu, 06 Aug 2009 10:21:10 +0000

Igen, szombathelyi emberként ez is sikerült. Zember messzi, keleti tájakról származik – eddig nem volt alkalma arra, hogy Nyugat-Magyarországnak ezen a részén is nyugodtan, kedve szerint körülnézzen. Nem is tudom, hogy melyikünknek volt nagyobb élmény ez a néhány napos nyaralás – hihetetlenül jó volt turistaként itthon lenni. Bár már rengetegszer láttam minden megnézésre érdemes dolgot, ez alkalommal egész más szemszögből néztem a várost és környékét.

Képgaléria »

Egyik nap túrázni mentünk, felmásztunk az Írott-kőhöz… na, azért azt az utat nem fogom visszasírni… azt hiszem, a hegymászás nem az erősségem, de megcsináltam és vége van, ez a lényeg. (Valójában néhány marék napraforgómaggal sikerült felcsalogatni a hegytetőre.) Sajnos eléggé elpuhult lánygyermek vagyok, úgyhogy remek szolgálatot tett egy kis vándorbot is – a hegyről lefelé menet egy farönkhöz támasztottam, hátha másnak is a segítségére lesz majd.

Kemping

wildgica — Thu, 30 Jul 2009 10:40:11 +0000

Jelenleg a Zalai Borünnepeken vagyok. Már nagyon szeretnék beszámolni az elmúlt hetek fontosabb eseményeiről, de – annak ellenére, hogy a kemping egész területén van wifi – inkább hazaérkezve teszem majd meg, mert nem sokat ülünk a gép előtt, nagyon pörög ez a nyár… Egy ilyen rövidke helyzetjelentésre pedig igenis szükség volt.

30. Kaláka Fesztivál

wildgica — Mon, 13 Jul 2009 21:42:41 +0000

Mint rendesen, zemberrel idén is elmentünk Miskolcra / Diósgyőrbe a Kaláka Fesztiválra. Nem könnyű leírnom a fesztivállal kapcsolatos érzéseimet, mert szeretném mérnöki pontossággal tenni azt – erre persze képtelen vagyok, az írásra születni kell(ett volna). Ha művész volnék – mondjuk festő – akkor egyszerűen csak ejtenék egy piros akvarell pacát a vásznamra s nézném, ahogy a vizessége miatt szétterjed, megnövekszik. (Emiatt nem vagyok festő, és épp ezért nem kedvelem Mondriant.) Nagyon elkanyarodtam… tulajdonképpen csak szemléltetni kívántam, hogy mennyire nehéz egy magamfajta, városban – sikátorok és nagy épületek közé szorulva – nevelkedett embernek elmesélni, hogy milyen volt az a néhány nap, amit minőségi társasággal, minőségi muzsikával és minőségi borokkal töltött el. Évek alatt nem tanultam annyit, mint az elmúlt három napban – nótákkal, történetekkel és szép (szebb) magyar beszéddel lettem gazdagabb. Részletezhetném, de sajnálnám, ha az elégtelen fogalmazásmód miatt veszne el, csorbulna meg az emlékeim bármelyik szelete. Így azok maradnak hát egyelőre az enyémek, de ha találkozom veletek és leülünk egy jó pohár bor vagy pálinka mellé, akkor továbbadom mindazt, amit tanultam és éreztem – hadd legyen mindenkié.

Fogyok

wildgica — Fri, 12 Jun 2009 23:35:59 +0000

Májusban elkezdtem fogyókúrázni, mert baromira elegem lett abból, hogy a korábbi brutális szteroidkúra miatt 10-13 kilót felszedtem az amúgy sem vékony önmagamra. Sajnos időközben le kellett mondanom a zöldségekről, gyümölcsökről és még sok más finom, és egészséges ételről¹, de azért igyekszem tartani a táplálékcsoportok közti egyensúlyt. Olyannyira el voltam már hízva, hogy – pirulva ugyan, de elárulom – 71 kg voltam. Azóta – körülbelül másfél hónap alatt – sikerült lefogynom 9 kg-ot, kevéske mozgással és komoly kalóriaszámolással. Még 12 kg-ot szeretnék leadni, aminek elérésében már semmi sem állíthat meg. Nagyon örülök annak, hogy egyre több embert sikerül “magammal rántanom” – látják, hogy nekem sikerült, ezért ők is elkezdik, és egyre jobban megy mindegyiküknek. Tök jól érzem magam.

lásd egy korábbi bejegyzésben ↩

Csirkecomb

wildgica — Thu, 28 May 2009 20:09:58 +0000

Legtöbben furcsán nézünk a másikra, ha az olyat tesz, ami elvileg nem kellene, hogy messze álljon tőlünk, de valahogy mégis egy feledésbe merült gesztus, kiemelt figyelmesség.
Ma délben Manfreed pajtival grillezett csirkecombot szerettünk volna enni, így hát átmentünk az iskola melletti grillbárba… pontosabban megálltunk előtte, a “kiülős” részen, hogy összeszámoljuk, van-e rá elegendő pénzünk. Diákok révén nem pusztulunk el a jóléttől, így ez a folyamat percekig tartott – végül sikerült éppen annyit összeszedni, hogy bevásárolhassunk belőle. Egyszer csak egy mögöttünk lévő asztaltól megszólított minket egy hölgy. Előre bocsátom, hogy láthatóan jól szituált, teljesen normális ember volt, semmi defekt – éppen emiatt volt furcsa a gesztusa: kedvesen felénk nyújtott 700,- Ft-ot, hogy ő kisegít minket szívesen, nagyon örülne, ha elfogadnánk. Hát… megdöbbentünk a dolgon. Nagy nehezen sikerült lebeszélnem arról, hogy nekünk adja a pénzét és természetesen ezerszer megköszöntük a kedvességét.
Később a csirkecombot rágcsálva elhatároztam, hogy évek múlva, amikor én leszek a napernyők alatt ebédelő középkorú nő, akkor adott helyzetben hasonlóan fogok cselekedni, mint ő. Néhány gesztus rengeteget tud változtatni rajtunk… nekem nem csak a napom lett tőle kiváló, de az emberekbe vetett hitem is erősödött.

Blogos Ági

wildgica — Tue, 10 Feb 2009 15:56:49 +0000

Ma bemutattak egy könyvtárosnőnek, akivel miután kezet fogtunk, kicsit jobban megnézett, majd megjegyezte: “Jaaa, a blogos Ági, ugye?” – meglepett és jól esett. Felismertek! Lehet, hogy hülye vagyok, de ez olyan jó érzés, hogy legalább így szombathelyi szinten akadnak már olyan szakmabeliek, akik megismernek engem.

Karácsony 2008

wildgica — Tue, 23 Dec 2008 22:35:19 +0000