Összes bejegyzés bréinsztorm kategóriában

Talán óvodás lehettem, amikor egy – már akkor sem új – filmből hallottam pár mondatot. Valamiért nagyon megmaradt bennem néhány szó belőle, egészen pontosan: amarillisz, albatrosz, tenger. (Azóta a kedvenc virágom az amarillisz, mert eléggé megfogott, ahogy meséltek róla benne.) Nos, gondoltam elérkezett az ideje annak, hogy – így sok év után – megkeressem a filmet. Ennek érdekében a következőket tettem:

  1. amarillisz, albatrosz, tenger – rákerestem google-ben ezekre a szavakra, aztán az első néhány találattal meg is lett Az amarillisz legendája cím, s elsőként a port.hu-n néztem rá
  2. a port.hu-n ott volt az angol címe (The Eyes of the Amaryllis), akkor arra kerestem google-ben, így nyilvánvalóan az imdb.com-ot is kidobta, ahol megnéztem az adatlapját a filmnek
  3. közben megnyitottam a youtube.com-ot és belöktem magyarul a címét, amire nem hozott releváns találatot, majd utána angolul a címét, így hozott rá 9 videót, ami egy elég rossz minőségű, angol nyelvű digitalizált változata a filmnek, 9 részletben feltöltve a youtube.com-ra
  4. ezek után rákerestem magyar és angol címmel is a népszerű zárt és nyitott magyar és külföldi torrent oldalakon is, de egyiken sem volt fent sem angolul, sem magyarul
  5. utána kiposztoltam twitterre egy imdb linkkel a kérdést, hogy esetleg megvan-e valakinek, vagy tudnak-e valami elérhető, szinkronos verziót valahonnan – ennek eredményeképpen sikerült egyik követőmnek megtalálnom egy olyan filmet, amit ő keresett régóta :D … illetve megnézték még egy-két olyan torrentoldalon is, amelyekhez nincs hozzáférésem, tehát tweetelni mindenképpen hasznos volt
  6. youtube.com-on a 9 db videó alatt végigolvastam minden hozzászólást, hátha tartalmaz valamelyik értékes infót; találtam is: az egyik kommentelő azt írta, hogy dvd-re nem adták ki a filmet – ez számomra azonnal meg is magyarázta azt, hogy az imdb.com-on miért csak 61 felhasználó értékelte a filmet
  7. erős a gyanú, hogy anno, húsz, vagy inkább annál is több évvel ezelőtt az M1/M2-n mehetett ez a film (maximum a Dunán, de az első kettőt esélyesebbnek érzem), így hát – nem bízva a sikerben, de – rákerestem a nava.hu-n is (ami nem könyvtárosoknak elmesélve a Nemzeti Audiovizuális Archívum) – ahogy várható volt, ott sem jártam sikerrel (viszont kellően elszörnyedtem az ottani kereső működésén)
  8. már addig fajultam, hogy gondoltam hátha kiderül legalább az, hogy mikor és hol láttam, de sajnos az epa-n nincsenek fent a régi TVR-Hét lapok, csak viszonylag újak: 2003-tól (megint csak nem könyvtárosoknak mondom, hogy EPA = Elektronikus Periodika Archívum/Adatbázis)
  9. a tvarchivum.hu oldaltól sem lettem okosabb (igazából arra sem nagyon jöttem rá, hogy minek van, mindegy)
  10. a filmet jó eséllyel valóban nem adták ki dvd-re (az ellenkezőjére utaló nyomot nem találtam), de kár volna azt feltételezni, hogy ez azt jelenti, vhs-re sem – rákerestem ebay.com-on, hogy van-e ebből gyári videókazetta, és hát igen, van, néhányan árulják is azt; persze angol nyelven jelent csak meg (és én továbbra is arra vágyom, hogy legyen egy szép, szinkronos példányom, lehetőleg tisztességesen digitalizálva)

Innentől éreztem azt, hogy a dolog hamvában holt… ugyanakkor van még néhány lehetőség, amivel élhetnék (vagy élek is, ez majd még kiderül):

  • ha végtelen sok időm lenne (nincsen) akkor végignéznék sok-sok évnyi, minden nap/héten megjelenő újságot, amiben volt mindig TVR-Hét, mert hátha benne van még most is azokban a raktárakba rekkentett lapokban (emlékeim szerint jellemzően a pénteki számokba szokás még most is tenni a műsorújságot), de ugye ilyen szintű kapacitásom nincs erre
  • kiposztolhatnám facebookra, mert hát sok ismerősöm van, esetleg valaki meg is osztaná…
  • írhatnék egy levelet az MTV-nek a napi 634235 darab hasonló kérdést feszegető levél mellé, hátha kapok tőlük választ… és tételezzük is fel, hogy kapok, szóval ezt a lépést valóban megteszem (legyünk jóhiszeműek, nincs is ok az ellenkezőjére)

Azért előbb-utóbb rá fogok kényszerülni a youtube-ra 9 darabban feltöltött, angol nyelvű változat megnézésére, ha nem sikerül máshonnan elérnem, s akkor már elolvasom a könyvet is, mert hát abból készült, ahogy azt a kereséseim alapján megtudtam. Amazonról jelenleg is rendelhető, de azt hiszem, beérem egy ebay-es olcsó példánnyal is… esetleg e-könyvként szerzem be (talán utóbbi a legesélyesebb).

Címnek pedig azért ezt adtam, mert ha google-ben valaki rákeres a filmre, akkor talán a bejegyzéscím felkelti az érdeklődését egy sorstársamnak, és erre jár.

Függöny.

  • facebook
  • twitter
  • Google+
  • e-mail

Szabaddá válni mocskos nehéz. Asszem’ az emberek többségének hosszú az út odáig, míg rájön, hogy valójában sosem másoktól függ igazán, hanem a másoktól való függést saját maga okozza magának, magában. Tehát valójában önmagától függ. Jó, hát bizonyos szinten a magunktól való függés elkerülhetetlen és kell is, hogy legyen. A baj akkor van, mikor más emberektől és tárgyaktól függünk. Vágyaktól függeni valamennyire kell, máskülönben nem érjük el a céljainkat, nincs mit megvalósítani. De figyeldoda, függünk a társadalomtól is. Mondjuk oké, ne rúgj már bokán senkit az utcán, csak mert lazán tolod. Viszont hol a határa annak, hogy mi határozzuk meg önmagunkat? Kérek egy kördiagramot és akkor legyen odapakolva rá, hogy ennyi százalékban a társadalom határoz meg, annyiban meg te, magad. Önmagad.

  • facebook
  • twitter
  • Google+
  • e-mail

Van az a pont, mikor az ember már nem csak szimplán élvezi az egyedül élést, hanem dagonyázik benne. Nálam ez mostanában jött el, s az a helyzet, hogy le nem cserélném semmire. Persze lehet járni férfiakkal meg nőkkel meg földönkívüliekkel, no de összeköltözni? Na nem, köszönöm… :D

Egyetlen dolog van, ami jelenleg bosszantó, s az egyedül éléshez kapcsolódik. Miért van az, hogy a férfiak azt gondolják, hogy egy nő, aki egyedül él, s akinek nem látnak az oldalán nap mint nap egy fazont, az automatikusan levadászandó, hiszen hát védtelen, és – ó, borzalom! – szörnyen magányos is? Oké, természetesen nem szeretnék általánosítani, mert nem minden férfi gondolkodik így – szerencsére. Illetve: a férfi nem gondolkodik így egyáltalán. A pasik szokása ez inkább.1

Engem rendszeresen betalálnak az ilyenek, mert sajnos nem értik és nem érzik, hogy az egyedüllét nem azonos a magánnyal. Az egyedüllét jó dolog, mindenkinek szüksége van rá (kinek hosszabb, kinek rövidebb ideig). A magány meg az, amibe akkor kerülünk, ha elhagyjuk magunkat, s vélt sebeinket nyalogatva sajnálkozunk összekuporodva, hogy rettenetes nekünk. Nem, nem az. Aki nem tudja magát lefoglalni egyedül is, azzal szerintem problémák vannak. Lehet pajtásokkal találkozni, kollégákkal elmenni kávézni, leülni és kockulni (ha épp ahhoz van az embernek kedve / arra van lehetősége), stb.

No, talán ezen a ponton kellene ezt a postot abbahagynom. Életem legcsajosabb bejegyzése lett ez, azt hiszem. Rendszert mondjuk nem csinálok belőle, de ezt most nagyon jó volt kiírnom magamból (egyébként minden nap írok naplót, nem is rövidet – csak épp nem teszem fel a netre).
Összefoglalva azt kell mondanom, hogy – bár vannak itt-ott problémáim a jelenlegi életem bizonyos részeivel, de – összességében boldog vagyok. Bár talán nem is boldogságnak nevezném, inkább az elégedett a megfelelő szó… és talán a békés is. Végül pedig szeretném a lányoknak, csajoknak és nőknek üzenni, hogy ne féljetek egyedül lenni, mert akkor is egész emberek vagytok, ha nincs társatok. Ha csak úgy tudtok teljes ember lenni, ha van mellettetek valaki, akkor sokkal jobb, ha nincs senkitek. Magunkat érdemes előbb helyretenni, s utána kapcsolatba kezdeni, mert akkor rengeteg konfliktustól megkíméljük magunkat és a másikat is – szerintem.
Önvizsgálat, önismeret, önmegvalósítás. Aki bekommenteli, hogy önkielégítés, azt kimoderálom, mint a szél. Puszi.

  1. Nem akarok mélyen belemenni most – meg talán régebben említettem is -, de én 3 kategóriát különböztetek meg. Van a fiú, akiből lehet később pasi vagy férfi. Aztán van a pasi, aki sajnos elszúrta valahol, s hiába néz ki alfahímnek, meg mondjuk hiába tenyészcsődör, akkor sem lesz a Nők álma (a nagybetűs nőké biztosan nem). Ezen kívül pedig vannak a férfiak… azaz a Férfiak (ha már nőciben is nagybetűztem, ugye). Nomost kifejteném, hogy milyen egy igazi férfi, de azt gondolom, hogy az megérne egy külön postot – Csernusnál egy egész könyvet is.
  • facebook
  • twitter
  • Google+
  • e-mail

Vélt érzelmek sablonossága. Tulajdonképpen ezzel a rövid mondattal tudnám leginkább leírni az elmúlt időszakot. Az, hogy adott pillanatban azt gondoljuk, valós amit érzünk, még nem probléma. Gond akkor van, mikor ezeket elkezdjük megélni, hiszen – ki előbb, ki később – rá fogunk jönni, hogy hamisság volt. Persze azt hiszem, mindenki a saját kárán tanul. Ha tanul. Ahogy eddig észrevettem, sokunknál baromi lassú ez a tanulási folyamat. Minden ilyen apró sérülésből jön valami új, valami plusz, amiből építkezünk, s amiből aztán később összeáll egy – jó esetben – majdnem kész kép. (Teljes képet sosem kapunk.) Sablon az van, tulajdonképpen rá is húzható minden ilyen vélt érzelmekből fakadó mintára – aztán ez passzol is sok részleténél.
Életünk nagy részét ilyen furcsa kirakózással töltjük. Meg kitakarózással, de az meg egy másik bejegyzést érdemel.

  • facebook
  • twitter
  • Google+
  • e-mail

Néha jó volna, ha el tudnánk menekülni önmagunk elől. Korábban sokat próbálkoztam ezzel, most már egyre ritkábban teszem. Nehéz elfogadni azt, hogy a menekülés lehetetlen. Csak annyit tehetünk, hogy kizárjuk magunkat a gondolatainkból, de akkor meg bezárnak minket valami szanatóriumba, ugye. Persze az is lehet, hogy az elmebeteg ember az, aki valóságosabbnak látja a világot, s önmagát is. Lehet, hogy a beteg elme tulajdonképpen maga a megvilágosodás. Milyen furcsa – ha egy végeláthatatlan, fizikailag nem érzékelhető helyről zárod ki magad, akkor elővigyázatosságból bezárnak egy összehasonlíthatatlanul kisebb, minden érzékszervünk által könnyen behatárolható helyre.

Leginkább akkor fognánk menekülőre a dolgot, mikor olyat érzünk, amiről azt gondoljuk, nem helyes, vagy számunkra káros. Ekkor gondolatainkat más mederbe terelnénk, de persze ezt tartósan nem lehet. Erre talán legkézenfekvőbb, s legtöbbünk által átélt példa a reménytelen szerelem. Ebben az esetben önmagunk védelmének érdekében menekülünk. Senki sem vágyik a lelki sérülésre, ezért inkább a lehető legtöbbféleképpen megpróbálja elkerülni azt. A hosszan tartó reménytelenség tartós károsodást okozhat gondolatainkban, lelkünkben.1 Időnként átmenetileg meg is nyomorodunk, de ha kellően erősek vagyunk, akkor ismét megtanulunk járni; embere válogatja.

Már évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem a gondolat, de mostanában ismét felerősödött – ha tehetném, soha többé nem kommunikálnék szavakkal (olyan sok egyéb módon lehet). Nekem jobb, ha nem formálom szavakká a gondolataimat, hiszen olyan ez, mint amikor az ember először próbál korongozni… a mester keze alatt szépen siklik az agyag, gömbölyödik-keskenyedik a váza, aztán amikor sorra kerülünk, csak egy kacska masszát produkálunk a kecses váza helyett. Gondolataim torz masszaként bukkannak elő a kimondott szavakkal. Bár tehetném, hogy többé ne szólaljak meg…!

  1. Mintha egy doboz cigarettán olvasnánk.
  • facebook
  • twitter
  • Google+
  • e-mail
Copyright © 2004-2016 wildgica.hu Minden jog fenntartva.