wildgica.hu

Idén csak 1 napra mentem ki diáknapozni (mert dolgoznom kellett), de természetesen ebben az évben sem hagytam ki a már hagyománynak számító (ld. korábban: diáknapok 2009, gólyatábor 2009) fotót… Hát, íme:

Prof. Dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes, Réka barátném, meg én

Ha esetleg a későbbiekben nagyon messzire vinne az élet, akkor is vissza fogok jönni diáknapokra, gólyatáborba, hogy ne szakítsam meg a hagyományt – meg aztán a sörsátor kultúrprogram sem utolsó szempont.

A poharat kölcsönvettem, s teletöltöttem nektek. A tudatmódosulás küszöbén (meg-megbillenve) pedig kedvenc, kelta pohárköszöntőmmel szoktam koccintani: Élj úgy, ahogy szeretnél, és szeress élni, amíg élsz! – Ezt kívánom nektek az elkövetkezendőkre.

Visszajöttem Szombathelyre egy kis időre, mert nem szeretek kimaradni semmi jóból – így a 6. gólyatáboromat nyomatom a héten, korábban a BDF, – Sopronhoz való csatlakozás miatt – most már a NymE-SEK zászlói alatt.
Tegnap éjjel odajött az asztalunkhoz intézményünk vezetője, pár szót mindenkivel váltott. Ami aranyos, hogy emlékezett, tavaly diáknapokon Encsi és én fényképezkedtünk vele – akkor postoltam is a fotót. Persze a dolgot nem hagyhattam ki idén sem, hagyományt teremtek, na. Egyébként pedig vegyék ezt beintésnek azok, akik a szemembe semmit, a hátam mögött meg mindent mondanak… Jobban ezt nem fogom kifejteni, akinek inge az kérem most serényen gombolkozzon.
Akkor hát íme a kép, aminek elkészítését köszönöm szépen Balinak.

Prof. Dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes és wildgica

Mielőtt este elindulok a gólyatábor második napjára, még írok egy e-mailt a professzor úrnak, mivel megkért, hogy a tavalyi és az idei képet is küldjem el neki. Hát, nem semmi…

Tegnap azoknál az ismerőseinknél voltunk vendégségben zemberrel, akikkel együtt szoktunk Kaláka Fesztiválozni. Nem is időzíthettük volna jobban a látogatást, hiszen a közelükben lévő IX. kerületi Ferenc téren egy kisebb koncertet adott a Kaláka Együttes. Nagyon kellemes este volt, borozgattunk, beszélgettünk, fatálból ettünk mindenféle finomságot, a gyerekek festettek, rongybabát készítettek.
A környék egyébként nagyon szépen fel van újítva, bár még akad itt-ott csiszolni való – hogy csak egy példát említsek: Gyerekek csúszdáztak, mellettem állt egy cigány asszony, unokája Dájáná is játszott a többiekkel. Pár szót váltottunk a gyerekekről, aztán pillanatokon belül lehetőségem nyílt 800 forintért Dolce&Gabbana, gyönyörű szép, ezüstösen csillogó órát vásárolni. A nevetést visszafojtva közöltem vele, hogy vidéki gyerek révén ennél olcsóbban is megkapnám ezt bármelyik piacon, ha épp erre vágynék, másrészt a rozsdás vasszeget is el tudnám adni ennél talpraesettebben, ha épp úgy hozná az élet. Fogatlan szájával aztán jót nevetett, azt hiszem tetszett neki a visszautasításom. Lehet, hogy ez beteg dolog, de legyenek az emberek bármilyenek, a hasonló helyzetek miatt is szeretem az új ismeretségeket.

Néhány héttel ezelőtt, mikor zemberrel egy kellemes nyári este abszintozgattunk Budapesten, eszébe jutott, hogy nyaralhatnánk egy keveset Balatonon is. A helyet én választhattam ki – Keszthelyre böktem rá azért, mert a mellette lévő Gyenesdiáson laknak nagybátyámék (lassan már időszerű, hogy zember megismerje a – nem túl népes – rokonságomat).
Keszthelyre érkezvén csöppentünk bele a XVII. Zalai Borcégér rendezvénysorozat egyik állomásába, ami napokig tartó minőségi, Balaton környéki borok kóstolgatását, finom sajtokat, és kellemes zenét jelent. Ismerőseink is éppen Keszthelyen voltak a nagyszülőknél, így az első este már együtt iszogattunk.
A sétányt szegélyező kézművesek portékáit nézegetve arra gondoltam, milyen jó volna, ha itt lenne az a szegedi kalmár ismerősünk, akit idén a Kaláka Fesztiválon mutattak be nekünk – s akiről hamar kiderült, hogy remek társaság. Megérzésem azt súgta, hogy valóban itt lesz – persze próbáltak erről lebeszélni, hiszen rengeteg nagy(obb) rendezvény is van az országban, miért a Dunántúlon lenne, és éppen Keszthelyen… Az este előrehaladtával aztán zember nagy mosollyal (és – amiért indult – kiváló itókával) tért vissza az asztalunkhoz, és már mutatta is az irányt, hogy merre szaladjak az ismerősünk karjaiba. Így – második találkozásunk alkalmával – nem számított tőlünk olyan meleg fogadtatásra – tulajdonképpen régi barátunkként üdvözöltük. Kiderült, hogy valami gond adódott a szállásával, így azonnal felajánlottuk, hogy lakjon velünk a kempingben, úgyis 3 ágyas a faház. Nagyon örülök, mert így esténként a borünnep programján kívül is jókat iszogattunk, beszélgettünk a Balaton parton, hárman.

Képgaléria »

Ismerősünk napközben (és este-éjjel 22-23:00 óráig) a felesége által készített üvegékszereket árulta a vásárban, mi pedig kirándulgattunk (újat nem láttam, mert minden nyaramat azon a környéken töltöttem gyerekként). Egyik este aztán belekóstolhattam a kalmár élet szépségeibe: beállhattam árulni – azon, hogy az angol ajkú vásárlókkal tudok beszélgetni, nem lepődtem meg igazán, de amikor németekkel is sikerült ugyanez, hát azért azt nem gondoltam volna, ugyanis 10 éve nem szólaltam meg németül. Bár csak néhány órát árultam, nagyon megtetszett a dolog, ha az ismerősünk idén is eljön, akkor valószínűleg a Savaria Karneválon is beállhatok segíteni neki. Egyébként sokkal nehezebb eladni dolgokat, mint ahogy azt az ember a portéka másik felén állva gondolja.
Ismét egy olyan nyaraláson vehettem részt, amin rengeteg történettel gazdagodtam. Hihetetlenül sok új dolgot tapasztaltam, tanultam. Például rengeteg oldalról tudok szemlélni egyetlen dolgot – néhány hónappal korábban ez nem ment ennyire jól. Ha az egész életem ilyen lenne, valószínűleg már a 8. osztály után búcsút intettem volna az iskolarendszernek – ezen a nyáron kezdtem el az igazi tanulást.