Kicsit megkésve ugyan, de Donricardo bejegyzésére válaszolva én is leírom, hogy miket olvastam 2008-ban. Sajnos ebben a mémben csak 5 könyvről lehet írni – így az első 5-ről fogok, ami épp eszembe jut – amolyan moly.hu formában (bár az értékelést meghagyom oda).
A kérdést Secima tette fel nekem, és hát jól megfogott vele, mert nehezen tudok visszaemlékezni az elmúlt év olvasmányélményeire. 
Nah, azért aggodalomra nincs ok, megpróbálom leírni, csak nagyon sok könyvet ki fogok hagyni – nem szándékosan. Íme a lista:
Rengeteget olvastam ezen kívül, még a könyvek tartalmát is el tudnám mondani, csak sajnos címre és szerzőre nem emlékszem. Már előre látom, hogy az elkövetkező napokban milyen rossz lesz, amikor 1-1 könyv még beugrik, és látom, hogy kifelejtettem. 
Mindegy, kiegészítgetni meg már nem fogom. 
Most viszont kíváncsi vagyok, hogy Atom és Rita mit olvastak. 
Ha még nem vagy azon szerencsések között, akinek már megvan a könyv, de nem bírod tovább a “tudatlanságot”, akkor javaslom, olvasd el a cikket az Indexen: Lelőtték Harry Pottert »
A cikk végén ki kell jelölni a fehérséget, és ott olvashatod a könyv befejezését. Csak saját felelősségre! 
Szerző: Szász Imre
Kiadja: Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás éve: 1971 (második kiadás)
Műfaj: regény
Szász Imre egy nyilatkozatában így vall könyvéről:
“Amikor nemrég átolvastam a kész regény kéziratát, egy Mark Twain-aforizma jutott eszembe: Olyan élet még nem volt, melyet élője ne érzett volna a lelke mélyén félresikerültnek. Azt hiszem, sok igazság van ebben az aforizmában, különösképpen akkor, ha a harmincöt-negyvenévesekre vonatkoztatjuk. Az én regényalakjaim is félresikerültnek vagy még inkább sikertelennek érzik az életüket. Legtöbben nem is ok nélkül: a magánélet elkerülhetetlen válságait náluk a történelem hosszú időn át felerősítette, néha talán létre is hozta. Regényem szereplői – nem politizáló értelmiségiek – a maguk természetes életkori válságát úgy élik át, hogy már nem vesznek, nem akarnak tudomást venni a külvilágról, csak a maguk sikertelenség-érzetéről, fájdalmairól, szorongásáról, s ez elől keresnek menedéket, ivásban, szeretkezésben. Az egész regény egy táncos-ivós szombat este és éjszaka története. Aztán következnek az egyhangú hétköznapok. A rossz közérzet nem sűrűsödik tragédiává, vagy legalábbis nem azonnal: de a tragédia lehetősége éppúgy benne bujkál, mint a későbbi lehiggadásé.”
[Forrás: Szépirodalmi Könyvkiadó (a könyv védőborítójáról)]
Tetszett, hogy nincs minden szó szerint leírva, el lehet gondolkozni az olvasottakon. Egyébként nem egy kimerítő olvasmány, lefekvés előttinek éppen jó. Nekem mindenesetre tetszett. (Ez a kiadás egyébként tartalmazza még Szász Imre három elbeszélését, melyek a következők: Isten, eső, halak; Utazás a gyerekkorral; Egy óra a délutánból.)
Szerző: Szabó Magda
Kiadja: Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás éve: 1964 (harmadik kiadás)
Műfaj: regény
Amikor otthon levettem ezt a könyvet a polcomról, meglepődtem: nem is tudtam, hogy ez a regény nekem is megvan. (Jó, a dologhoz hozzátartozik, hogy már egészen kicsi gyerekként megmutatkoztak a bibliofil hajlamaim, és mihelyst megtanultam olvasni, már el is kezdtem gyűjteni – és persze olvasni – a beszerzett könyveket.) Sőt. Azt sem tudtam, hogy a történetnek köze van a könyvtárhoz is. Mivel ez egy Szabó Magda, ezért eszembe sem jutott ellenkezni, elolvastam. 
Egy szokványos önéletrajz elemeiből áll össze Csándy Katalin könyvtáros élettörténete. Már a első oldalon belekerülünk a történet eleven áramlatába. Katalin jó szándékú, áldozatkész, mégsem tud harmóniát teremteni maga körül, hiába áldozza fel magát nap, mint nap a családjáért. Szabó Magda ennek az asszonytípusnak az életét, személyiségének kialakulását ábrázolja. Csándy Katalin nem erőtlensége, hanem a gyermekkora, neveltetése, és az ebből fakadó gátlásai miatt tehetetlen. Ösztönös jó szándéka segíti át a mindennapokon, ennek segítségével tud kapcsolatot teremteni az emberekkel, és így ismeri fel (és viseli el) a környezetében élők megalkuvását.
“A Danaida figyelmeztetés: a kusza, kicsinyes személyi gondok, útvesztők is lehetnek, s az, aki a múló időben “nem a fejlődést csak a változást” érzékeli, a teljes életnek csak szemlélője lehet, boldog részese nem.” [Forrás: Szépirodalmi Könyvkiadó (a könyv védőborítójáról)]
Szerintem ez a könyv alapmű. Aki eddig kihagyta, annak érdemes pótolnia. Valószínűleg én sem most olvastam utoljára…