Utoljára egy hónappal ezelőtt írtam bejegyzést. Azt hiszem, ilyen hosszú szünetet még sosem tartottam a blogolásban (és a továbbiakban nem is szeretnék). Hallgatásom oka leginkább az, hogy rengeteg dolgom van, próbálok beletanulni az infobrókerségbe.
Meg aztán van valami, amit így 2 héttel, a történtek után is nagyon nehezen tudok leírni, mivel alig néhány embernek említettem csak eddig. Jó, nem írok még 4 körmondatot, inkább bele a közepébe: február utolsó napján zember szakított velem. Az ok, amiért ezt csak néhány embernek említettem az, hogy nem szeretném, ha mindenki kérdezősködne és sajnálgatna (szeretném, ha ezeket a továbbiakban sem tennétek). Tény, hogy szerelmes vagyok, de ahogy zember szokta mondani sok dologra: majd elmúlik. – Ebben reménykedem… Rengeteg dolgot tudnék írni arról, hogy milyen volt az elmúlt 2 hetem, hogy milyennek tartom az egyedülállóságot (óvodás korom óta nem voltam szingli) – néhány évvel ezelőtt még biztosan meg is osztottam volna az ezzel kapcsolatos gondolataimat, de most már nem érzem ennek szükségét, sem azt, hogy helyes dolog lenne ennyire nyilvánosan megtenni ezt. És akkor most lapozzunk is! 
Néhány nappal ezelőtt sikerült valamelyest helyrebillennem lelkileg, mivel a Magyar Információbrókerek Egyesületének titkára lettem. Remélem, hogy megfelelően… izé, a megfelelő az kevés, inkább JÓL tudom majd végezni az ezzel kapcsolatos feladataimat. Szokás szerint lelkes vagyok.
Mielőtt mélyebben beleásnám magam a titkári feladataimba, előtte meg kell írnom a szakdolgozataimat, van rá egészen pontosan 1 hónapom. (Ne, ne tartsa fel a kezét, aki ezt már olvasta tőlem…)
Szóval zajlik az élet, eléggé vegyesen, én meg majd igyekszem gyakrabban írni.