Csináltam egy ilyet, majd csak hasznát veszem valahol. Amúgy kb. 5 kattintás Ps-ben (tudom, látszik is… 
).
Egyébként most valami kilencvenes évek elejéről származó zene üvölt a fülembe és próbálok gondolkodni, meg nyomatni a határidős dolgaimat. Kár, hogy megint insomniás vagyok, egész éjjel álmatlanul, zember jobb vállát szétfetrengve.
Nagy ritkán körülnézek iwiw-en. Pontosabban, ha valami konkrét dolgot – mondjuk mailcímet – keresek, akkor arra járok, mert sajnos a legtöbb ismerősöm még nem jött át facebook-ra. 
No, de a lényeg. Régi iskolatársaim közül sokaknak (évfolyamtársaknak, 2-3 évvel fiatalabbaknak) már van gyerekük. Számomra mondjuk egy kicsit furcsa ez, bár lehet, hogy csak én nem gondolkodom még 22 évesen azon, hogy szülnöm kellene. Végignézegettem ezeknek a csajoknak az adatlapjait, és íme az eredmény: egyiküknél sincsen olyan, hogy házas, vagy hogy kapcsolatban, vagy hogy igen, ezen a képen az apuka van a picivel. Hmmm… 
Feljegyzés magamnak: Csak akkor szeretnék gyereket, ha lesz neki igazi, gondoskodó apukája is. Én úgysem tudom, hogy milyen ez, jó volna, ha legalább a csemetéim megtapasztalhatnák.
Délután rámjött valami iszonyatos vásárlási láz. Lindust és manit kellőképpen le is fárasztottam vele. Az eredmény: 2 szoknya, 1 felső, 2 hajpánt, sőt… még egy fekete csokornyakkendő is, de utóbbit majd speciális szitukban hordom csak, szóval nem lesz a mindennapi viseletem része, az tuti. 
Nem is láttam még a környezetemben olyan nőt, aki hordana ilyesmit. Pedig tök jó. Divatba fogok hozni én még sok mindent, úgy érzem… 
Ruhavásárlás után – a szerdai szaknapra készülve – 3-an cipeltünk az iskoláig 35 kilót, merthogy annyi innivalót vettünk, nehogy az emberek megszomjazzanak. Hmm… hát nem lett volna káros, ha néhányan még eljöttek volna segíteni, dehát asszem’ tök nyilvánvaló, hogy a dolgok melós része a nagy többségnek nem jön be.
A suliba érve – egy kisebb pihenés után – csináltam a szerdai sorversenyes csapatunknak 1-1 pólót, amin a banda neve ETÖO (gyk. Egyetemes Tizenötös Osztályozás) olvasható. (A hátunkon meg a monogramunk, ofkorz.)
Hazaérve még egy rögtönzött divatbemutatót tartottam nagynénémnek, majd megállapítottuk, hogy úgy nézek ki, mint egy mignon (ami mondjuk nem baj, főleg mert bájosat, édeset jelent 
).
Összességében tök jó nap volt a mai, csak térdig jártam a lábam.
Hozzávalók 12 süteményhez
 |
25 dkg liszt, 10 dkg cukor 15 dkg vaj 2 dl tejszín, 2 tojás 1 tábla étcsokoládé, 1 tábla tejcsokoládé, 1 tábla fehércsokoládé 1 teáskanál vaníliakivonat 2 teáskanál sütőpor, só |
A lisztet összekeverjük sütőporral és nagyon kevés sóval.
A tojásokat habosra keverjük a vajjal és a cukorral, és vaníliaaromával ízesítjük. Hozzáadjuk a lisztes egyveleget és a tejszínt, majd az egészet lazán összedolgozzuk.
a tésztába beleforgatjuk az apró darabkákra tört csokoládékat.
A sütőt előmelegítjük 190 °C-ra, a muffinformákat előkészítjük: papírral kibéleljük.
A kész tésztát formákba kanalazzuk: mindegyik formát 1/2-ig töltjük meg. 20-25 percig sütjük, majd hagyjuk langyosra hűlni.
Hát, én ezt a receptet követtem a sütésnél. Csokinak Boci(ka)t választottam, hát állati finom lett. Szépen fel is púposodott, minden okés… már csak az a baj, hogy túl forró volt a sütő (vagy túl rossz), ezért mindegyiknek (24 db) megégett a teteje meg a talpa. 
Azt leszámítva, hogy az imént említett döccenő miatt a nagyobb kulináris gyönyör érdekében a közepüket kell kirágni, csodálatosan sikerült.
Az imént kaptam macutól egy csodaszép, 12 db-os muffinsütőt + 100 db papír sütőformát. Mondjuk azt pontosan nem tudtam, hogy milyen recept szerint készítsem a sütit, ezért megnéztem a tecsóban egy könyvben. Valójában fogalmam sem volt, hogy milyen alapanyagok kellenek bele. (Mivel a mobilomat sikeresen otthon hagytam, ezért sajnos nem tudtam kifényképezni, de szerintem ez a recept megtalálható sok helyen amúgy is.) Holnap sütni fogok. Majd szorítsatok, hogy macu a kóstoló után is életben maradjon…