wildgica.hu

Sokadszorra is töröltem a begépelt sorokat. Nem tartottam kellően tartalmasnak őket. Mostanra rájöttem, hogy miért: mert gondolkoztam rajtuk. Inkább ideömlesztek egy levegővel mindent. Szavakat, képeket, sóhajokat, meg minden nyálat, ami kikívánkozik, mert másképp megfogalmazhatatlan, hiszen egyszerűen csak felemelő és földbe döngölő és sírni tudna tőle az ember és kacagna boldogan és érezné az illatát amikor a hajába túr és a szemek villanása, a mindent-értek-fénye ami látszik bennük és a mosolyok. A kimondott és kimondatlan szavak, amelyek nem is szavak, hanem érzések és ott ülnek olyan finom málnaízűen az ember nyelve hegyén és csak ízlelgeti sokáig, mielőtt kimondaná. Csók. Kéz, kezek. És megfeszülnek a hátizmok és hátravetett fejjel némán sóhajtunk és érezzük, hogy végtelen és örök és szétszaggat és sosem lesz már semmi sem a régi és nincs boldogság önmagunk nélkül. Kényszerzubbony.

Talán elég alacsony vagyok ahhoz, hogy házimanónak nézzenek, mert az imént visszahozott Harry Potter könyvben az olvasó egy zoknit hagyott. Hogy szándékos kísérlet volt-e ez a felszabadításomra vagy sem, azt csak akkor tudjuk meg, ha ismét ellátogat a könyvtárba (szerencsére rendszeres olvasónk).

Épp a polcok alól porszívózta ki a port, mikor valami nagyobb tárgyat szippantott fel a masina; ezt a csőben ide-oda csapódással adta a férfi tudtára. Kikapcsolta hát a porszívót, s kíváncsian szedte ki belőle a porzsákot. A földre terített néhány lapot a Vas Népe egy régi számából, letette rá a zsákot, amit aztán kíváncsian bontogatni kezdett. Kis kutatás után rátalált a porban arra, amit már rég nem is keresett, fogalma sem volt róla, hogy egykor a polc alá gurult: kezében tartotta megkopott, felporszívózott karóráját. Elmosolyodott, majd hanyagul a szemétbe hajította. Átfutott az agyán, hogy nem is érti, miért kapott ilyen haszontalan szerkezetet akkor régen… Régen, amikor még tudott nevetni azon, hogy valaki egy mutatók nélküli órát ajándékoz neki.
Kellenek olyan pillanatok¹ is, amikor nem törődünk azok múlásával; csak felhúzzuk csuklónkon a pulóvert, rápillantunk a mutatók nélküli óránkra, majd elégedetten dőlünk hátra – van még időnk.

Régóta sejtettem, hogy mi lehet a Google mögött – s ez a sejtésem most be is igazolódott. Pillants be te is a keresőóriás életébe az Inside your search segítségével! Megyek, és megnézem jól »

Megkérdezték tőlem levélben, hogy mit szeretnék csinálni, illetve mitől érzem jól magam. Annyira kimerítőre sikeredett a válaszom, hogy gondoltam megosztom veletek is, hátha lesz, aki a sorok mögé lát – esetleg épp a saját arcát pillantja meg.

Jól érzem magam attól, ha:

• látom, hogy a környezetemben élők boldogok
• ha sok, kellemes ember vesz körül
• ha saját akaratomból magányos lehetek
• ha tehetek valami jót – például megetethetek egy kóbor állatot
• ha állhatok egy mezőn és érezhetem, hogy a mindenségben milyen végtelenül apró vagyok
• ha hangosan sírhatok, mint egy kisgyerek – legyen az öröm, vagy éppen bánat miatt
• ha olyan, akit szeretek, a bőröm alá bújik, s édes teherként egész nap magammal cipelhetem¹
• ha valami újat tanulhatok
• ha egy jót beszélgethetek
• ha mások önmagukról mesélnek nekem
• ha annyi dolgom van, hogy szinte lehetetlen időt szakítanom mindenre
• ha hullámzik a hangulatom
• ha a betege lehetek egy-egy mélyebb(?) gondolatomnak
• ha bármit kimondhatok, ami eszembe jut, méghozzá úgy, hogy nem kell gondolkodom a megfogalmazáson

Szeretnék:

• hosszú sétákat tenni, miközben elbeszélgetek egy olyan emberrel, aki nagyon közel áll a szívemhez… illetve benne van
• hatalmas, kék bálnákat látni
• kapni egy igazi, cserepes amarilliszt, mert – bár kölyökkorom óta a kedvenc virágom – még sosem kaptam²
• családot, minimum három gyerekkel
• anyát és apát – sok, nálam idősebb emberben is gyakran őket keresem
• független lenni a pénztől – egyszerűen nem akarom, hogy létezzen, hiszen annyira nevetségesen felesleges
• sírni, mikor ezeket a sorokat írom – furcsamód szeretek sírni, gyakori, hogy pozitív dolog miatt teszem
• megtanulni hegedülni és zongorázni, vagy legalább zongorabillentyűvé válni³
• egy hatalmas szőlőskertet, hogy elkészíthessem a magam borát, s megajándékozhassam vele a barátaimat⁴
• a fülhallgató apró résein beszivárogni, miközben Beethovent hallgatok
• tangózni egy ezüsthajú, csodálatos férfival
• úgy élni, hogy ne ismerjem az időt, s a napokat
• szeretettel, s a lehető legtökéletesebben elvégezni minden feladatomat
• kabátzsebben megtalált, sokszor mosott, régi levél lenni – sok kellemes emléket rejtve

Ezekre a kérdésekre a lehetséges válaszok száma végtelen. Azt hiszem, ebben hasonlítunk mi, emberek az Univerzumra.