Ismét előtérbe került régi problémám, az elhízás. Azt hiszem, rengeteg geek társam nevében mondhatom, hogy az egész napos gép előtt ülés pudingot csinál belőlünk. Az nem baj, hogy az embert geeknek tartják, mert mondjuk nem néz bután, amikor valaki HTML5-öt, C#-ot vagy PostgreSQL-t emleget. A gond akkor kezdődik, amikor az évek óta napot sem látott bőrről, rossz testtartásról és a túlsúlyról ismernek meg minket. Meguntam, hogy gyakran fáj a hátam, hogy lassan a space-re lóg a pocakom, így mától rendszeres testmozgásba kezdek, kiadós fogyókúrával kísérve.
Tettem már néhány erőtlen, illetve itt-ott sikeres kísérletet arra, hogy megszabaduljak a rám rakódott geekhájtól (TM), aztán valamiért mindig félbe maradt a dolog. Sokáig nem értettem, hogy miért, de most már tudom az okát. Nem volt elegendő ember, hogy velem nyomassa mindezt. A közösség pedig baromira tud motiválni, ha komolyan veszik amibe belekezdtek. Arra gondoltam, hogy csatlakozhatnátok hozzám, kedves sorstársaim.
Mivel sokunkat géphez köt a munkánk (vastüdő, höhö), ezért akár otthon végezhető gyakorlatokkal is nyomhatjuk. Nem hátrány, ha ehhez az ember rendelkezik egy Nintendo Wii-vel, s hozzá balance boarddal kiegészülő Wii Fit-tel / Wii Fit Plus-sal, de nem feltétlenül szükséges. Fel lehet pakolni iPhone-ra akár a Nike Training Club appot is, vagy megfelelő eszköz hiányában gépen csatlakozni a klubhoz (talán még jobb is, mint fónin). Persze ez csak néhány ötlet a sok közül, a lehetőségek száma tulajdonképpen végtelen. Súlyzózhatunk sörösrekeszekkel, de bátrabb geekek kimerészkedhetnek a parkba jógázni is. A kreativitás és tenni akarás a lényeg.
Első lépésként, ma veszek elemet a – már vagy fél éve lemerült, szekrény alatt porosodó – mérlegembe, aztán jól megnézem, hogy mennyi az annyi. Be fogom vállalni a súlyomat, szóval megosztom a világgal – többnyire twitteren, meg persze itt is. Nem az a ciki, ha túlsúlyosak vagyunk, hanem az, ha nem teszünk semmit ellene. Tehát, aki kedvet érez, hogy velem mozogjon és fogyjon, az szóljon bátran, együtt még szórakoztató is lehet mindez.