Olyan még nem volt…
…hogy kihagytam volna egyetlen hónapot is a postolásban. Szóval most sem.
Értelmes bejegyzés meg majd lesz, csak mostanában nagyon le vagyok halva. Vagymi. Köszi a figyelmet.
…hogy kihagytam volna egyetlen hónapot is a postolásban. Szóval most sem.
Értelmes bejegyzés meg majd lesz, csak mostanában nagyon le vagyok halva. Vagymi. Köszi a figyelmet.
Ahogy tavaly is elfelejtettem, úgy idén sem jutott eszembe november 2-án a blogom születésnapja. Immáron ötödik éve koptatom a billentyűzetet, így cseperedett nagycsoportossá a webnaplóm – tán’ lassan a tartalom minősége is eléri ezt a szintet…
Hogy fejlődök-e, vagy épp visszafejlődök, azt most nem tudnám megmondani, majd a 10. születésnapján visszanézem, hogy jó irányba haladtam-e. Igen, szeretnék még legalább ennyi időt blogolni – wildgica blog volt, van és lesz (nagy szavak ezek egy kisembertől
). Boldog születésnapot!
[Kép forrása: whisk-kid]
Online játszótér szempontjából most értem haza. Évek óta szerettem volna egy saját domaint saját tárhellyel, végre teljesült ez a vágyam. Mondjuk a klogot sem szeretném ott hagyni, valamilyen szinten oda is tartoznék, csak épp – így a költözésemmel – felszabadítanék a szerveren egy kis helyet. Igazából az lenne a legjobb, ha a henrietta klog domain át lenne irányítva ide – nem tudom még, hogy ez megvalósítható-e, Dani válaszára várok.
Azt hiszem, hiányozni fog a kérdés, amit 2004 novembere óta olyan sokan feltettek nekem – “Miért pont henrietta?”1 Azért talán kibírom enélkül valahogy… ![]()
A költözésemmel nem teljes adatbázist hoztam magammal, hanem csak egy mezei blogexportot nyomtam – a lényeg átkerült, a henriettás sablonomat pedig imádom, csak valami komolyabb, letisztultabb megjelenésre vágytam már.
Remélem, hogy az olvasóim ide is követnek majd – hiszen nem költöztem messzire.
Egyelőre még nem kürtöltem szét mindenfelé, hogy már itt lakom – hamarosan annak is eljön az ideje, akik meg az átlagnál jobban figyelik az online ténykedéseimet, azok már biztosan tudják, hogy itt keressenek.

A tavalyihoz hasonlóan ismét megtartom a CSS Naked Day-t. Persze ez readerből úgysem látszik, szóval csak az “csodálhatja meg” a blogomat stíluslap nélkül, aki ide is látogat.