wildgica.hu

Engedve a köz akaratának, csináltam nektek egy egyszerű Inkscape tutorialt. Nem fogok minden egyes kattintást részletezni, tehát valamennyi előismeret szükséges ahhoz, hogy hamar végig tudd nyomni a tutorialt. Fedezd fel a különböző menüpontokat, funkciókat, én is magamtól jöttem rá mindenre. (Ennek okán nem is ismerem mindennek a szakszerű elnevezését, ezt kérlek nézzétek el nekem. Én inkább rajzolok benne, mint beszélek róla.)

A tutorialban elkészített szemet lehet persze még szebbé tenni, de úgy gondolom, hogy azt már mindenki tegye a maga ízlése szerint. A bemutatott rajz egyébként összesen 6 kör megrajzolásából áll.

Bár létezik magyarítás a programhoz, az Inkscape-t szándékosan angolul használom. Jobb, ha az eredeti elnevezéseket jegyzi meg az ember, esetlegesen egy külföldi tutorial végigcsinálása esetén is hasznos lehet.

Alapvetően semmiféle “szabályt” nem követek, úgy rajzolok, ahogy nekem kényelmes, megszokott. Nem szoktam leírásokat olvasgatni, hogy melyik funkciót mire célszerű használni, szimplán csak rajzolok. Természetesen örömmel veszek mindenféle, tapasztalatokon alapuló hasznosságot, ha kommentben megosztjátok velem.

Ennyi bevezető után neki is kezdhetünk. Jó rajzolást, pajtik.

(tovább…)

Mostanában rajzoltam egy infografikát, s bár lassan készült, mert kevés időm volt rá, de közben rájöttem, hogy mennyire szívesen készítek ilyesmit.
A rajz egyébként a DotDot-féle Social Sörözés és Sziget Super Swarm Badge átadó kapcsán készült, csekkoljátok le a Facebook eventet, meg gyertek el, remélhetőleg én is ott leszek, bár még sajnos nem biztos, mindenesetre igyekszem tökre.

…
Emlékszem, ahogy gyerekként a stégen ülve lógattuk lábunkat a csónakázó-tó vizébe. Az egyetlen édesvizű tó volt a környéken. Fürödni sosem, csak láblógatni jártunk oda, hiszen benne úszkálva nehéznek éreztük magunkat; megszoktuk a tenger könnyedségét, meg a sót a hajunkban.

Szerettem nézni, ahogy lábaink elmerülnek a zöldes vízben, a felszín közelében úszkáló apró halak között. Sosem tudtam megszokni, hogy annyira fehér a bőröd. Egyetlen nyáron sem barnultál le, csak az égszín szemeid alá pettyezett a nap néhány halvány szeplőt.

Bár valamennyire érezhető volt a parti fűzfák illata, a tenger illatát semmivel sem lehetett elnyomni – valójában akkor még nem tudtam, hogy a tengernek van illata, utólag mondta egy barátom, aki nem a víz mellett nőtt fel. Később aztán bevallotta azt is, hogy a tenger illatát én sem tudom semmivel lemosni magamról, hiába élek sok éve távol a parttól.

Néztük a tavon csónakázó párokat. Nem értettük, hogy mit szeretnek a lassú, több órás evezésben. Már barátságunk kezdetén megfogadtuk, hogy a zsebpénzünket félretesszük, s venni fogunk belőle egy motorcsónakot, s mi azzal járunk majd a tavon. Persze pirosat, mindenképpen, hiszen a piros járművek mindig gyorsabbak a többinél.

Mielőtt véget kellett vetnünk a mindennapos portyázásoknak, s nem kényszerültünk rá, hogy az árnyas, kerti asztaloknál délutánonként a leckénket körmöljük, hosszasan tervezgettük későbbi életünket. Te egy rövid, vörös hajú lányról meséltél, én pedig egy fiatal tengerészről, akit várok haza a gyerekekkel. Természetesnek vettük, hogy rokonok leszünk; egymás gyerekeinek keresztszülei. Természetesen a te fiad és az én lányom házasságot is kötnek, s mi pedig játszhatunk majd közös unokáinkkal.

Sosem vettük meg a csónakot. Tizenévesen viszont vettél egy motorbiciklit – sajnos, kéket. Mindenhová azzal jártunk, még iskolába is. Persze sokat piszkáltak minket, mert mindenki azt gondolta, hogy szerelmesek vagyunk egymásba. Egyedül nekem mondtad el, hogy az a másodikos, vörös hajú lány tetszik, akinek az apjáé volt az a kicsi ajándékbolt a könyvesbolttal szemben.
…

Az elejét és a végét nem terveztem különösebben megírni, de tulajdonképpen egy egész életet végigvezethetnék.
A leírtakból egyébként semmi sem történt meg, csak néha így beugranak ilyen furcsaságok. s nagy ritkán le is írom őket, bár az gyakoribb, hogy elfelejtem.