wildgica.hu

Mostanában több külföldi oldaltól is megkerestek, hogy a rajzaimat szívesen látnák a pólóikon, illetve hogy gyerekeknek készülő pc játékokat illusztrálnom jó volna. Jelenleg eléggé válságban vagyok rajzilag (is); ötleteim mondjuk mindig vannak, de kedvem s időm nincs nekiállni. Meg most benne vagyok egy olyan munkában, amit nagyon gyorsan be kell fejeznem már (mondjuk ma).
Szóval jól utána kell néznem ezeknek a külföldi oldalaknak, hogy mennyire vehetők komolyan. Magyar megkeresés is volt már, de szerintem ott meg elfogyott a pénz, s elhalt a kezdeményezés az online plakátbolt kapcsán.
Kicsit grafomán lettem az elmúlt napokban. Mindegy, egyetek paradicsomlevest.

Előbbre jutás szempontjából szeretem a versenyt, ha egészséges a mértéke. Szeretem, ha megmutathatom, hogy jobb vagyok, mint a másik, s mindezt tehetem úgy, hogy közben senkit sem tiprok el. Csak szimplán arc vagyok és ennyi.
Magánéletben nem szeretem a versenyt. Nem akarom bizonygatni, hogy jobb vagyok, hogy jobban szeretek, boldogabbá teszek, s közben boldogabbá leszek, hogy jobb vagyok neki, mint más. Tudnom kell feladni, még ha úgy is érzem, hogy én vagyok / én lehetnék a jobb. Belefáradtam a bizonygatásba. A vesztés érzése elviselhető, a feladást viszont tanulnom kell.
Az ilyen szerelem nélkül tulajdonképpen még boldog is lehetnék.

Fáj és bosszant, hogy nem beszélhetek azokról a dolgokról, amelyek igazán és mélyen és legbelül és töknagyon foglalkoztatnak. Annyira csak egy kis szeletet ismernek belőlem az emberek, de egyébként sokkal többet mutatnék meg magamból, de egyszerűen nem áll módomban. Lassan – az időnként megbotránkoztató – szókimondásom is megkopni látszik (bár talán közvetlen környezetem, kollégáim ezt cáfolnák – ebben reménykedem).
Keveset mondó félmondatokat idevethetek, olyanokat, mint például:

• gyorsabb ütemben őszülök
• terápiás állattá váltam többszörösen is
• ha már hárem, akkor jobb volna keletebbre élni
• egyedül álldogálok a sötétben, mezítláb és vacogva
• sikoltoznék, de már nem jön hang a torkomon

Mielőtt túlságosan elmerülök ebben, abba is hagyom a gondolatfoszlányok sorolását, hiszen ha nem tárhatom fel őket igazán, akkor nincs értelme ennek.
A fájdalom igazi gyökerét szeretném kitépni és a szikkadt földre hajítani, hogy lássátok, mi a bajom. Nem lehet és ez fog felőrölni lassan.
Újabban ritkán rinyálok ide valamit, de erre most nagyon szükségem volt már, bocsánat, hogy nem a kellemességeket vettem sorra. Idővel talán olyan postom is lesz.