wildgica.hu

Élet a könyvtáron innen és túl…

Hónap: június, 2010

Geek Training Club

Ismét előtérbe került régi problémám, az elhízás. Azt hiszem, rengeteg geek társam nevében mondhatom, hogy az egész napos gép előtt ülés pudingot csinál belőlünk. Az nem baj, hogy az embert geeknek tartják, mert mondjuk nem néz bután, amikor valaki HTML5-öt, C#-ot vagy PostgreSQL-t emleget. A gond akkor kezdődik, amikor az évek óta napot sem látott bőrről, rossz testtartásról és a túlsúlyról ismernek meg minket. Meguntam, hogy gyakran fáj a hátam, hogy lassan a space-re lóg a pocakom, így mától rendszeres testmozgásba kezdek, kiadós fogyókúrával kísérve.

Tettem már néhány erőtlen, illetve itt-ott sikeres kísérletet arra, hogy megszabaduljak a rám rakódott geekhájtól (TM), aztán valamiért mindig félbe maradt a dolog. Sokáig nem értettem, hogy miért, de most már tudom az okát. Nem volt elegendő ember, hogy velem nyomassa mindezt. A közösség pedig baromira tud motiválni, ha komolyan veszik amibe belekezdtek. Arra gondoltam, hogy csatlakozhatnátok hozzám, kedves sorstársaim.

Mivel sokunkat géphez köt a munkánk (vastüdő, höhö), ezért akár otthon végezhető gyakorlatokkal is nyomhatjuk. Nem hátrány, ha ehhez az ember rendelkezik egy Nintendo Wii-vel, s hozzá balance boarddal kiegészülő Wii Fit-tel / Wii Fit Plus-sal, de nem feltétlenül szükséges. Fel lehet pakolni iPhone-ra akár a Nike Training Club appot is, vagy megfelelő eszköz hiányában gépen csatlakozni a klubhoz (talán még jobb is, mint fónin). Persze ez csak néhány ötlet a sok közül, a lehetőségek száma tulajdonképpen végtelen. Súlyzózhatunk sörösrekeszekkel, de bátrabb geekek kimerészkedhetnek a parkba jógázni is. A kreativitás és tenni akarás a lényeg.

Első lépésként, ma veszek elemet a – már vagy fél éve lemerült, szekrény alatt porosodó – mérlegembe, aztán jól megnézem, hogy mennyi az annyi. Be fogom vállalni a súlyomat, szóval megosztom a világgal – többnyire twitteren, meg persze itt is. Nem az a ciki, ha túlsúlyosak vagyunk, hanem az, ha nem teszünk semmit ellene. Tehát, aki kedvet érez, hogy velem mozogjon és fogyjon, az szóljon bátran, együtt még szórakoztató is lehet mindez.

Ízlelgetem

Hát, ezt az államvizsga dolgot is kipipálhatom végre. 4-es lett, mondjuk tudom, hogy ennél lehettem volna jobb is, de tekintettel arra, hogy semmit sem mennyit készültem rá, ez egy elég jó eredmény. Meg aztán úgy tudom, hogy nem nagyon foglalkoznak sehol sem azzal, hogy ki, hányast kapott, a lényeg, hogy megvan.
Azt nem mondom, hogy mostantól aktív pihenés következik, de az elkövetkezendő néhány nap nagy részében biztos lazulni fogok, figyelem az E3-at, nyomom twitterre a történéseket. Végre bűntudat nélkül tudok találkozni a barátaimmal, nintendozni, meg minden egyebet csinálni, mert nem fog nyomasztani az iskolai teendőim halogatása. Még csak ízlelgetem ezt az egészet – eddig tetszik.
A jövőre nézve terveim persze vannak dögivel, szóval nem biztos, hogy hosszú távon szeretnék mondjuk a munkanélküliek táborába tartozni, így aztán ha nem adnak munkát, akkor majd csinálok magamnak (ez mondjuk sokkal nehezebb, mint beállni valahová melózni). No, de nem akarok ennyire előre szaladni, meg ritkán beszélek a terveimről így nyíltan, majd ha megvalósulnak, akkor elmondhatom, hogy jahh, én ezt így terveztem – ezzel elkerülve az olyan kérdéseket, mint például “Na, hogy haladsz az XY dologgal?”
A nyár ma kezdődött el, úgyhogy most megyek is, hogy néhány órácskát eltöltsek kedvenc kávézóm teraszán, Almdudlert iszogatva, nyugodtan. :)

Ezerrel

Szeretnék gyakrabban írni, de mostanában nem sok időm van erre. A június is nagyon zsúfoltnak ígérkezik, mert 7-én számtech szakdogavédésem, majd 8-án könyvtár szakdogavédésem lesz. 8-án aztán rohannom kell az IC-re, hogy minél hamarabb felérjek Budapestre, hiszen 9-én infobróker konferencia lesz – meghívó és program az egyesületünk weboldalán. Ezerrel várok minden érdeklődő levelet a konferencia[kukac]mibe[pont]info mailcímre.
Június 14 és 18 között valamikor államvizsgázni is fogok – az mondjuk izgalmas mókának ígérkezik, remélem összehozom.