wildgica.hu

Idén is volt néhány olyan keresőkifejezés, amiről szeretnék említést tenni. Nos, nézzük:

• kovács ágnes blogja nagykanizsa / gica nagykanizsa – örülök, hogy már Nagykanizsával (is) azonosítanak. Büszke vagyok rá, hogy a Halisban dolgozhatok.
• wildgica nagykanizsa emelet – lépcső alatti gardrób.
• nagykanizsa könyvtár – vagyunk, bátran látogass meg, Kálvin tér 5.
• használt iphone 2g – igen, nekem az van, 1-2 hetente mindig akad minimum 1 ember, aki megkér, hogy ha veszek új fónit, akkor a régit neki adjam el.
• android telepítése iphonera – megtörtént, itt olvashatod.
• idroid wifi problem – jaj kiscsillag, ha csak a wifi lenne annak a problémája…
• “könyvtáros szeretnék lenni” – megértelek haver, de azért csak kösd fel az algát / tangát, mert érhetnek meglepetések.
• elhagyatott házak – úgy tűnik, a sorozatgyilkosok is betaláltak.
• runtime error neptun – gyakori probléma, szigszalagozd le az entert, hogy folyamatosan próbálkozzon a kapcsolódással.
• szerető – óvatosan, mert költséges lehet a tartása.
• jó szerető – reggelre pizzává változik.
• okos szerető mit tesz – nem ír be butaságokat a google-ba.
• “a minőségfejlesztés módszerei” – szerintem itt kopogtass.
• “eto bácsi” – Pálvölgyi Misi bácsit hívtuk így magunk között.
• billeg szinonímiája – dülöngél, támolyog, imbolyog, inog.
• mit állítunk? – legutóbb karácsonyfát.
• pohár kölcsönzés – herpesz.
• porosodás – klasszikus lett…
• totális orgazmus video – inkább éld meg, ha már érdekel.
• vojázs – sprechen you magyarul senor?
• wilédgica / wiéldgica – kicsit kevesebbet önts be a fejedbe, try again later.

Elég lesz ebből, azt hiszem, inkább pezsgőzzünk, boldog új évet kívánok mindenkinek!

Vidámnak kellene lennem, hiszen másfél hetet itthon tölthetek, Szombathelyen… csak vannak olyan dolgok, amelyeket cipelnem kell mindenhová, amelyek elől nem lehet más városba menni (menekülni), hiszen béklyóként húzom magam után. Lehetnek ilyenek például az érzéseink. Szeretet, szerelem, gyűlölet, fájdalom, megannyi erős érzés, amit sokszor leráznánk magunkról – teszünk is kísérleteket erre – , persze hamar rájövünk, hogy ez lehetetlen.
Sokan azt gondolják, hogy mennyire remek vagyok és szabad, mert be merem vállalni, hogy akár egyedül elköltözöm egy idegen városba, hogy aztán ott találjam meg a helyem, vagy ha valaki azt mondaná, hogy az elkövetkezendő napokban járjuk be autóval Európát, akkor azonnal venném a kabátomat. Ebben nincs semmi nagyszerű. Hiába vannak barátaim, mégis, legbelül végtelenül magányos vagyok, s igazából teljesen lényegtelen, hogy merre sodor az élet; legyen az a Dunántúl, esetleg Kambodzsa – nem ez számít. Sehol sincs helyem, mert belül háborúk dúlnak. Amint meg tudok békélni önmagammal, azonnal le tudok telepedni; addig viszont folyamatos utazás az életem… s ha néha egy helyben vagyok, akkor a gondolataim repítenek távoli tájakra. Képzeletem szülte utazások sokaságáról tudnék útikönyveket írni. Itt kell félbehagynom ezt a bejegyzést, mert ha folytatom, azt hiszem órákig tudnám írni – holott teljesen értelmetlen volna. Inkább boldog karácsonyt kívánok, bár valószínűleg ez nem túl hagyományos, elfogadott és kellemes mód erre; viszont jelenleg ilyen vagyok, s nem is akarok másnak látszani.

Az ablakomból – amely tulajdonképpen egy egész, hosszú falat elfoglal – egy közeli kisváros látható. Szokatlan, hogy ma hajnalban teljesen sötét, még a máskor halványan derengő közvilágítás sem látszik.
Sajnos így, hogy felnézek, magamat látom az ablak üvegén. Van, hogy kedvelem a látványt (hiszen régi ismerős…), de az utóbbi hónapokban nem fordult elő ilyen. El akarom felejteni a látványomat… pontosabban nem is a sajátomat, hanem azt a valakit, aki most is visszanéz rám – hiszen az nem én vagyok. Az a másik ott szemben keserű, őszülő, cserepes szájú, sajog mindene kívül s belül. Olyan, mint egy kiégett, elhagyatott ház. Szemei, mint a koromfeketén ásító üvegtelen ablakok. Mállik a még megmaradt vakolat, az ember maga magát morzsolja, mikor fájdalom éri. Van, aki ilyenkor tudatosan önpusztít, van aki nem szándékosan, de mindez a lényegen nem változtat – mindannyian mállunk.
Szeretném, ha ismét felderengene a közvilágítás a kisvárosban. Eltüntetné az üvegről bámuló idegent.

…
Kongó, üres folyosókon rohant végig. A nyitott ajtajú, sötét termekből visszhangzottak léptei. Menekült. Elfutott a lusta, fekete kígyóként tekergő gyártósor mellett. A gyárépület teljesen ismeretlen volt számára. Gépolaj sűrű, savanyú szagát érezte mindenütt, szinte már az ízét is a szájában.
Mikor egy hosszú folyosó végén elágazáshoz ért, pillanatra megtorpant, hallgatta saját zihálását, s ahogy fülében dobolt a vér. Hirtelen…

FOLYTASSÁTOK, kíváncsi vagyok, együtt mit tudunk kihozni ebből. Lehet mindenféle hosszú leírás, vagy csak egy pár mondatos folytatás, amit még tovább lehet fűzni. Lehet eléje írni, meg utána is. Folytathatjátok akár egymás írásait is. Játsszunk egy kicsit együtt.

Levet ereszt a lelkem. Minden hajnalban hagyni kell fél órát, hogy kifolyjon. Vannak ilyen időszakok, mikor a sok életigenlés és a leszmégholnap magamra hagy (érdekes, hogy mindig egyszerre távoznak). Ilyenkor csak állok itt, kifordított zsebekkel, sarkig kitárt, megfeketedett lélekkel, és bámulok ki a hatodikról, bele a sötétségbe.
Mindenki pontosan tudja, hogy milyen az, amikor az ember úgy érzi, már sosem lesz vidám, boldog. Amikor csak a takaró alatt feküdne összegömbölyödve, s hagyná, hadd csordogáljon a könnye.
A könny tulajdonképpen lelkünk üzemanyaga. Ahogy kifolyik, rövid ideig érezzük is a lélek melegét, amit magával hozott.
Nem írom tovább, mert most ennek sem látom értelmét. Jelenleg semminek… Inkább bámulom a sötétséget, hátha egyszer csak felbukkan a távolban az életigenlés és a leszmégholnap (rendszerint külön-külön térnek vissza hozzám).