Az igazság sokszor olyan, mint a 2 számmal kisebb cipő – eleinte rohadtul kényelmetlen és szűk, de ha az ember tűri a fájdalmat, akkor sikerül elviselhetővé tennie. (Olykor esetleg kényelmessé is.)
A hazugság meg 2 számmal nagyobb cipő – hiába húzzuk szorosra, attól még lötyög, és botlik benne az ember. Aztán ki is tömhetjük újabb hazugságokkal.
Az igazság egyszerű, bár sokszor kényelmetlen, viszont ritkábban bukunk orra benne.
Régen ismertem egy férfit, aki egy ketrecben lakott. Egyszerű, szürke története volt. Reggelente a felesége kiengedte, a ketrec lakója pedig felöltötte szürke öltönyét és szürke mosolyát, majd elindult, hogy szürke munkáját elvégezze. Éjjel-nappal képes volt dolgozni csak azért, hogy minél kevesebb időt kelljen a ketrecében töltenie – pedig otthonát tulajdonképpen luxusketrecnek is nevezhetnénk (már ha rabságban lehet komfortról beszélni), hiszen mindene megvolt, amire csak vágyott. Ugyanakkor fontos megjegyeznünk, hogy talán már nem is voltak igazi vágyai, mert belepte őket a vastag, szürke reménytelenség.
Mikor utoljára láttam, épp be volt zárva. Leültem hát a ketrec tövébe, s úgy beszélgettünk. Mindig nehéz volt szóra bírni, s mikor beszélt, csak szürke szavak egymásutánja bukott ki belőle. Unottan hallgattam egy darabig, aztán egyszer csak felkaptam a fejem, mert egy halvány színfoltot vettem észre mondandójában – megismert egy másik szürke, ketrecben lakó lényt: lányt. Végre ismét voltak tervei, vágyai – színes, ketrecmentes világot álmodott. Mert álmodni, már-már remélt.
Munkába menet szöktek meg a lánnyal. Talán sosem jöttek rá, hogy két szürkéből sosem lesz színkavalkád – ha így van, akkor boldogok együtt. Azóta nem hallottam róla.
Erősen le vagyok maradva a blogírással. Téma van bőven, csak igazán időm meg erőm nincs mostanában, hogy írjak. Heti 2×3 órát angolra járok, munka után – éjjel meg úgy ájulok be az ágyba. Egyébként nem bánom, hogy ez a helyzet, szeretem, ha maximálisan ki vannak töltve a napjaim (ha napokig nem csinálnék semmit, akkor hamar előjönne a jajminekvagyok-semmihasznom érzés). No, persze összegyűjtöm ám az erőmet, aztán nekiállok, mert – számomra legalábbis – fontos leírnom a munkahelyi élményeimet, tapasztalataimat.
Jelenleg egyébként lázam van, meg a szokásos ínhüvely-gyulladásom sem kímél túlzottan. Ami viszont mindezt háttérbe szorítja: nagyon szeretek a Halisban dolgozni. Tudom, nem vagyok ezzel trendi, mert az emberek általában nem szeretik a munkahelyüket / munkájukat. Hát, én igen, mert mindig olyan feladatokat kapok, amiket szívesen csinálok. Ma is húztam a számat, mikor el kellett indulnom angolra, mert munkaidőmön kívül is szívesen maradtam volna, hogy folytassam a munkát – mert ez szerintem nem is munka, hanem hobbi. Pontosabban nekem – többek között – ez a hobbim is. Állati szerencsés vagyok, ugyanakkor kicsit szégyellem magam, hogy ilyen nyálas bejegyzést voltam képes az arcotokba tolni. Gáz vagyok. Vállalom.
Nem mintha sürgető lenne a kérdés (nagyon nem az…), de azon gondolkoztam, hogy jó-e, ha az ember babablogot ír. Próbálom elképzelni, hogy milyen lett volna, ha abba születek bele, hogy már a születésem előtti “tevékenységem” dokumentálva van a neten. Milyen lehet olvasni arról, amikor a szüleim annak örülnek, hogy elkezdtem járni, vagy kimondtam az első szót: processzor.
Gondolom ez valami olyasmi lesz néhány év múlva, mint nyugdíjason az AC/DC tetoválás, vagy a szemöldök piercing – teljesen hétköznapi dolog lesz.
Az is érdekes lehet, hogyan befolyásolja majd ez a gyerek fejlődését. Hát, én azt gondolom, hogy valószínűleg ez nem lesz negatív dolog – de pozitív sem. Ha babát várnék, valószínűleg nem nyitnék egy külön blogot, de elképzelhető, hogy itt azért írnék róla. Illetve azt gondolom, hogy próbálnám visszafogni magam és nem telepakolni a netet a gyermekkel. Meg aztán nem hiszem, hogy a kisbabát regisztrálnám a közösségi oldalakra, mert arról meg hadd döntsön ő, hogy például szeretne-e facebookolni.
Persze nem ítélem el azokat, akik írnak/írtak babablogot, mert egyébként jó dokumentálni a dolgokat – bár én offline tenném.
[a fotó Adrian Samson munkája]
Hétvége búcsúztató bejegyzésként, alvás előtti lazulásként néhány könyvtáros játék, nem csak könyvtárosoknak. 
Lightning Librarian
Talán a legismertebb és minden kétséget kizáróan a legjobb könyvtáros játék. Kellemes a grafika, jók a hangok, aranyosak a karakterek. Ismerjük meg előre az állományt, hogy aztán könnyen ki tudjuk szolgálni az olvasókat.
Megyek játszani »