wildgica.hu

Sosem éreztem igazán fontosnak a zenét az életemben, de az utóbbi időben rengeteget gondolkoztam önmagamon és rá kellett jönnöm, hogy igenis hatalmas szükségem van rá. Számomra alapvetően egy élvezeti cikk a zene. Úgy, mint a zamatos, testes, száraz bor, vagy a csípős, kesernyés, mégis édesen olvadó, csilis étcsokoládé. A szükség és az élvezeti cikkek egy lapon való említése talán van, akiben furcsa érzést kelt, de gondoljatok csak bele – naná, hogy mindenkinek szüksége van az élvezetre… és, hogy a gondolatot tovább fűzzem, mivel nálam ez élvezeti cikk, így nem hallgatok állandóan zenét, legtöbbször nem sétálok úgy az utcán, hogy közben fülhallgató van a fülemben – mivel azzal kizárnám a környezetet, holott én arra törekszem, hogy folyamatosan magamba fogadjam azt, legyen bármilyen. Csokoládét sem ehetek folyton, elmúlna a dolog varázsa, maga az élvezet.
Számomra a tökéletes muzsika olyan, amibe minden meghallgatáskor kicsit belehalok. Elfelejtek levegőt venni, ütemre dobban a szívem, ökölbe szorított kézzel, csukott szemmel könnyezem meg a fülembe áramló csodát. Én így élem meg.

Csak álltam a tükör előtt – korábban sosem tudtam annyira kívülről, ugyanakkor belülről is szemlélni önmagam…

Minden nap látok valakit, aki visszanéz rám a másik oldalról. Rengetegféleképp szoktunk egymást szemlélni – olykor megvetéssel, aggódva, csodálkozva, de előfordult már, hogy kedvtelve figyeltük egymást.
Nemrég – eddigi rövidke életemben először – igazán mélyen sikerült elbeszélgetnem a tükörben önmagammal. Nem kimondott szavakkal, csak némán, egymást fürkészve… Eleinte úgy éreztem, mintha nem is magamat nézném, hanem egy régi ismerősömet, vagy az olyan emberek közül valakit, akiket minden reggel látunk az utcán munkába, iskolába sietni, mikor mi is ugyanezt tesszük. Minél kitartóbban figyeltem, annál inkább változott ez az érzés – végül rájöttem, hogy kezdem egyre jobban megismerni magam.
Nagyon régóta nem tartottam önvizsgálatot, hogy felmérjem, hol is tartok most, miben kellene fejlődnöm, min volna jó változtatnom. Végre sikerült megtennem, így most konkrét céljaim vannak, hogy azokat a tulajdonságaimat, amelyeket nagyon utálok magamban, átformáljam valami szimpatikusabbá. A végére aztán kiegyensúlyozott, lelki békében élő emberré szeretnék válni – úgy érzem, hogy nem csak az enyém, hanem mindannyiunk vágya ugyanez.

Visszajöttem Szombathelyre egy kis időre, mert nem szeretek kimaradni semmi jóból – így a 6. gólyatáboromat nyomatom a héten, korábban a BDF, – Sopronhoz való csatlakozás miatt – most már a NymE-SEK zászlói alatt.
Tegnap éjjel odajött az asztalunkhoz intézményünk vezetője, pár szót mindenkivel váltott. Ami aranyos, hogy emlékezett, tavaly diáknapokon Encsi és én fényképezkedtünk vele – akkor postoltam is a fotót. Persze a dolgot nem hagyhattam ki idén sem, hagyományt teremtek, na. Egyébként pedig vegyék ezt beintésnek azok, akik a szemembe semmit, a hátam mögött meg mindent mondanak… Jobban ezt nem fogom kifejteni, akinek inge az kérem most serényen gombolkozzon.
Akkor hát íme a kép, aminek elkészítését köszönöm szépen Balinak.

Prof. Dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes és wildgica

Mielőtt este elindulok a gólyatábor második napjára, még írok egy e-mailt a professzor úrnak, mivel megkért, hogy a tavalyi és az idei képet is küldjem el neki. Hát, nem semmi…