wildgica.hu

Régebben kaptam egy képet Árpitól, aki megörökítette, hogy mutat az előző helyén lakó blogom az iPodján:

Az imént pedig Csutka lepett meg egy hasonlóan remek fotóval [cc]:

Köszönöm emberek, nagyon jól esik, hogy gondoltatok rám!

Ma (azaz most már tegnap) végre valóra válthattam egy álmomat. Hosszú hónapokkal ezelőtt még a csapból is az folyt, hogy vegyél ezt vagy azt, nyerhetsz vele egy iPod Touch-ot. Volt ismerősöm, akinek ez sikerült, sőt még az ő ismerősének is – én pedig hiába ettem meg egy kisteherautónyi chipset, sajnos nem volt szerencsém. Nade most! Most annyiban volt szerencsém, hogy egyik ismerősöm úgy érezte, neki bizony kell egy netbook, inkább lecseréli a Touch-ot – mikor ezt belekiabálta a nagyvilágba, természetesen azonnal sorakoztam is, így gyakorlatilag 1 nap leforgása alatt hozzájutottam a szépszégesz drágaszágosz 2. generációs, 8 gigás iPod Touch-omhoz, aminek most annyira örülök, hogy nem győzöm tölteni, mert annyit nyaggatom, hogy alig bírja – de azért derekasan helytáll, na. Nem is kell erről egyebet írnom, inkább most gyertek és ajánljátok be itt kommentben a kedvenc alkalmazásaitokat, játékaitokat, satöbbit.

Egy ideje szemezek ezzel a szolgáltatással, végre rászántam magam és kipróbáltam. A robo.to-t talán videó mikroblognak nevezném. Lényege, hogy egy letisztult, könnyen kezelhető felületen webkameránkkal 4 másodperces videót rögzíthetünk, amihez egy rövidke szöveget is mellékelhetünk¹ (az oldal 42 karakterig ítéli “jó hosszúságúnak” az írottakat). Bejegyzéseinket beköthetjük facebookra és twitterre is, robo.to oldalunkon megjeleníthetünk linkeket, twitter frissítéseket, kedvenc robo.to postokat, flickr képeinket is – hogy csak a legfontosabbakat említsem. Videóink beágyazhatók (lásd: engem, ebben a bejegyzésében), tulajdonképpen avatarként, egyszerű névjegyként is használhatók. Elég sok fantáziát látok a szolgáltatásban, valószínűleg rá is kattanok és használni fogom – elárasztva titeket a 4 másodperceimmel. No, de elég a szóból, nézd meg magadnak te is.

Megnézem »

Szeretem, amikor valakinek a hobbija a mindennapjai részévé válik – teljes odaadással, szenvedéllyel műveli azt. Mikor egy ilyen ember közlébe kerülök, szívesen kérdezgetem a hobbijáról, jó hallgatni, hogy milyen lelkesen tud mesélni róla. A tegnapi, iszogatós éjjelen például hihetetlenül sokat tudtam meg a fotózásról – nem csak a gépekről, de a kiegészítőkről is. Jól is jött a sok információ, mert egy ideje tervezem, hogy – ha sikerül összegyűjtenem annyi pénzt – veszek egy fényképezőgépet. Nem profit, csak egy teljesen egyszerű kis gépet, amivel azért el lehet kattintgatni az én egyszerű szintemen is.

A borünnepről egyedül mentem haza Szombathelyre (zember pedig Bp-re). Mivel pályafelújítás volt, ezért át kellett szállnom vonatról mentesítő buszra, majd onnan ismét vonatra. Kócos, nap kiszívta vörös hajjal, a forróságtól cserepes szájjal, öv helyett spárgával “helyén tartott” vékony rövidnadrágban, laza pólóban, Manu Chao-t hallgatva kihajoltam az üres vonatkocsi egyik lehúzott ablakán, élveztem, ahogy a menetszél az arcomba csapott. Ott, abban a rövidke órában nem volt nálam boldogabb és szabadabb ember – bár nálam ezek a szavak egymás szinonimái.

(A síneket Nintendo DS Lite-on rajzoltam a Colors! segítségével.)