wildgica.hu

Tegnap azoknál az ismerőseinknél voltunk vendégségben zemberrel, akikkel együtt szoktunk Kaláka Fesztiválozni. Nem is időzíthettük volna jobban a látogatást, hiszen a közelükben lévő IX. kerületi Ferenc téren egy kisebb koncertet adott a Kaláka Együttes. Nagyon kellemes este volt, borozgattunk, beszélgettünk, fatálból ettünk mindenféle finomságot, a gyerekek festettek, rongybabát készítettek.
A környék egyébként nagyon szépen fel van újítva, bár még akad itt-ott csiszolni való – hogy csak egy példát említsek: Gyerekek csúszdáztak, mellettem állt egy cigány asszony, unokája Dájáná is játszott a többiekkel. Pár szót váltottunk a gyerekekről, aztán pillanatokon belül lehetőségem nyílt 800 forintért Dolce&Gabbana, gyönyörű szép, ezüstösen csillogó órát vásárolni. A nevetést visszafojtva közöltem vele, hogy vidéki gyerek révén ennél olcsóbban is megkapnám ezt bármelyik piacon, ha épp erre vágynék, másrészt a rozsdás vasszeget is el tudnám adni ennél talpraesettebben, ha épp úgy hozná az élet. Fogatlan szájával aztán jót nevetett, azt hiszem tetszett neki a visszautasításom. Lehet, hogy ez beteg dolog, de legyenek az emberek bármilyenek, a hasonló helyzetek miatt is szeretem az új ismeretségeket.

Nem örömteli évforduló van ma: 2008. augusztus 28-án jelent meg az első kiütésem. Ezt a “remek” napot ugyanúgy zembernél töltöm, mint azt is, és ugyanúgy kiütésekkel ünneplem. Legalább a társaság ugyanúgy kellemes, szomorú egyáltalán nem vagyok, tulajdonképpen nem is érint most rosszul ez az egész – csak egy érdekes adat számomra: 1 év…

Általános iskolásként (tanár) nagyapámmal tanultam a történelmet. Ültem az atlaszok és a tankönyvek mögött, ő pedig szemben velem, dohánytól megsárgult ujjaival a térképet bökdösve magyarázott. Ritkán voltam ott, amikor ez történt. Mikor hajók útvonalain húzta végig az ujját, én egzotikus szigeteken jártam, éreztem ahogy az arcomba csapó szél a tenger sós illatát hozza felém, a távolból pedig már látszanak a felfedezők hajóinak árbocai. Sosem szerettem tanulni, mégis mindig, mindenre emlékeztem, hiszen a történelmi eseményhez egy a fejemben élő, saját történetet tudtam társítani. A mai napig el tudnám mesélni, hogy milyen vidékeken vadásztak az ősemberek, hogy a Nílus partján guggolva hogyan bocsátották vízre a gyerekek apró játékhajóikat. Most – nagyobb gyerekként – már tudom, hogy akkoriban rengeteg olyan elképzelésem volt, aminek nem sok köze volt a történelmi eseményekhez, illetve nem pont úgy képzeltem el a történéseket, ahogy azok valójában zajlottak. Mégis, gyerekként teremtettem egy saját világot magamnak, ami kifejezetten a történelemhez köthető. Egyébként ezen kívül is mindenről van egy akkori és egy mostani képem. Szeretném, ha sosem felejtenék el gyerekként is gondolkozni, mert csak a kétféle látásmód segítségével tudom úgy látni a világot, amilyen az valójában. Igen, tulajdonképpen a valóság megértéséhez, befogadásához a képzelőerőmre is nagy szükségem van.

Mióta megvan az iPodom, elég sok játékot kipróbáltam rajta – akadtak köztük, amiket nagyon nehéz volt letenni, előfordult, hogy fél éjjel azokkal játszottam. Ilyen játék a Doodle Jump is, ami egyszerű kezelhetőségével és kellemes grafikájával azonnali függőséget okozott.
A játék végtelenül egyszerű: egy zöld kis űrmütyürrel platformokon kell ugrálni – hősünk mozgását az iPod jobbra-balra billentésével tudjuk irányítani. A lényeg, hogy minél feljebb jussunk a pályán, ahol útközben szörnyek, űrlények, leszakadó és felrobbanó platformok nehezítik utunkat. Természetesen a segítség sem marad el – rugók, propelleres sapkák és némi sugárhajtás gyorsítja meg a feljebbjutást.
A játék tartalmaz egy easter egg-et is. A Pocket God-ból jól ismert őslakosok egyikével, Ooga-val is játszhatunk. Egyszerűen csak írjuk át saját nevünket az övére a játékban.
Ami nagyon szimpatikus még, hogy a játék barátságban van a facebook-kal is, így bármikor meg tudom osztani az aktuális rekordomat az ismerőseimmel.
Aki kedvet kapott próbálja ki, $0.99 – megéri az árát.

Az imént még azt gondoltam, hogy lesz kedvem és erőm kifejteni az utóbbi néhány nap tapasztalatait. Tulajdonképpen sok jóban és valamennyi rosszban is volt részem, most csak a legutóbbi rosszról szeretnék röviden megemlékezni.
Hihetetlenül zavar az, ha valaki nem közli időben, ha problémája van velem. Értem én, hogy vannak olyan típusú emberek, akikben csak gyűlik-gyűlik a feszültség, aztán egyszer csak kirobban és rázúdítják arra, aki miatt ez a sok méreg felhalmozódott bennük. Ettől több szinten vagyok rosszul. Egyrészt ez folyamatosan mérgezi az adott emberi kapcsolatot, másrészt pedig egészen egyszerűen nem sportszerű a másik féllel szemben, akinek tulajdonképpen fogalma sincs arról, hogy valamit rosszul csinál. Ami meg a legborzasztóbb, hogy általában akkor robban ki a dolog, amikor az ember a legkevésbé sem számít rá, illetve amikor eleve van valami problémája – hja, a baj az csőstül jön, nem véletlenül mondogatják annyit ezt a közhelyet. Függöny.