wildgica.hu

Az imént értem haza a bőrgyógyászatról. Fejlemény annyi van, hogy az orvos megszidott, amikor illedelmesen elégedetlenkedni mertem, hogy ugyan már, 2 napja legszívesebben még tőből vágtam volna le a lábaimat, annyira tele voltak kiütésekkel,¹ emiatt úgy érzem, hogy a már 40. napja szedett allergiagyógyszer nem az igazi. Azt mondta, hogy inkább örüljek, hogy itt tartok ahol, hiszen eddig csak szteroiddal tudtak tünetmentesíteni, és ha nem volt elég annak a 3 hónapon keresztül tartó szedése + az a 10 kg amit attól híztam (+ olyan dolgok, amiről nem is beszélek), akkor felírhatja nekem nyugodtan, feltéve, ha akarok még + 20 kg-ot magamra. Így hát felírta a következő 30 napra is az allergiagyógyszert, és akkor most örülnöm kellene… Vajon miért van az, hogy mégsem tudok örülni…? Nem is értem…

Egy közösségi oldalon, egyik középiskolás ismerősöm írta, hogy nem örül, mert 2 hónapig könyvtárhasználat órája lesz. Mint kiderült, az iskolájukban ez minden évben így van. Ez az a helyzet amikor azt mondhatom: az egyik szemem sír, a másik nevet. Fontosnak tartom a könyvtárhasználat tanítását, de szerintem ez nincs rendjén, hogy egy másik, szintén fontos órát váltanak vele.¹
Kiderült, hogy azért nem szeretik ezt az órát, mert tölteléktantárgynak tartják és számukra nagyon unalmas is. Szívesen beülnék egy ilyen órára, de a minimum, hogy kifaggatom a fiatalabb ismerőseimet, hogy náluk miként zajlik ez. Egyébként pedig azon gondolkozom, hogyan lehet a középiskolásoknak érdekessé tenni a könyvtárat.² Kíváncsi vagyok, hogy ők mitől tartanák érdekesebbnek a könyvtárat és a tanórát is.

Egész délután a könyvtárban tanultam a holnapi matek vizsgáimra. A szemeim duzzadtsága nem ment le, a lábaim meg egész nap fájtak, csíptek, martak és persze viszkettek is. Most, hogy itthon vagyok s végre teljes hosszukban kiszabadíthattam a lábaimat, borzalmas látvány fogadott: olyan a bőröm, mint amikor kórházban voltam – sőt, ennél sokkal enyhébb szintű kiütésekkel kerültem be.
Pénteken kell visszamennem a bőrgyógyászati szakrendelésre, ahol elmesélhetem a főorvosnőnek, hogy a másfél hónapig szedett allergiagyógyszer tulajdonképpen semmit sem ért. Nagyon remélem, hogy nem utal be megint a kórházba, mert nincs időm bent lenni – vizsgák, gyakorlat, tanítás, van minden, aminek lennie kell.

Nemsokára a betegségem 5. hónapját “ünnepelhetem”. Most pedig vissza a matekhoz, hogy holnap legyen belőlem valami…

Ha minden egyes alkalommal bejegyzésbe foglalnám, hogy épp mikor vannak kiütéseim, akkor a blogom 98%-a csak erről szólna. Az a baj, hogy néha úgy érzem, mindenképpen le kell írnom, mert az egy kicsit segít abban, hogy elviseljem – most sincs ez másképp.
Nem elég, hogy mindkét lábam végig, elég durván kiütéses, ehhez hozzá jön ma még a derekam is, és a nyakam egy része – persze iszonyatosan rossz egész nap takargatni mindezt, mert a meleg ruha még csak rátesz egy lapáttal, de mára a szemeim is úgy bedagadtak, mint akit agyonvertek az éjjel. Ezt nincs mivel takarnom.

Már nem tudom eldönteni, hogy kívülről, vagy belülről vagyok-e borzalmasabb… bár utóbbit szerencsére csak én látom. Most pedig indulok vizsgázni – remélve, hogy az emberek nem kapnak frászt tőlem, amikor meglátnak. Nincs az a szó, az a mondat, amivel ki tudnám fejezni, amit most érzek… Próbálok túlélni.

Kicsit megkésve ugyan, de Donricardo bejegyzésére válaszolva én is leírom, hogy miket olvastam 2008-ban. Sajnos ebben a mémben csak 5 könyvről lehet írni – így az első 5-ről fogok, ami épp eszembe jut – amolyan moly.hu formában (bár az értékelést meghagyom oda).

(tovább…)