Fogyok

írta: wildgica

Májusban elkezdtem fogyókúrázni, mert baromira elegem lett abból, hogy a korábbi brutális szteroidkúra miatt 10-13 kilót felszedtem az amúgy sem vékony önmagamra. Sajnos időközben le kellett mondanom a zöldségekről, gyümölcsökről és még sok más finom, és egészséges ételről1, de azért igyekszem tartani a táplálékcsoportok közti egyensúlyt. Olyannyira el voltam már hízva, hogy – pirulva ugyan, de elárulom – 71 kg voltam. Azóta – körülbelül másfél hónap alatt – sikerült lefogynom 9 kg-ot, kevéske mozgással és komoly kalóriaszámolással. Még 12 kg-ot szeretnék leadni, aminek elérésében már semmi sem állíthat meg. Nagyon örülök annak, hogy egyre több embert sikerül “magammal rántanom” – látják, hogy nekem sikerült, ezért ők is elkezdik, és egyre jobban megy mindegyiküknek. Tök jól érzem magam. :)

  1. lásd egy korábbi bejegyzésben