Tegnap hivatalosan is beállt nálam az agyhalál. 1 óra alvás után mentem a helyi gyaksuliba hospitálni. Az első két órán félő volt, hogy horkolva lefordulok a székről, de aztán a harmadik órában (amikor is nem volt informatika) lementünk a büfébe és bedobtam két olyan méregerős kávét, hogy menten be is könnyeztem tőle. Nah, de mivel hittem az erejében, ezért hatott is – így vészeltem át a délelőttöt. Délutánra be volt ütemezve egy könyvtárostanár továbbképzés – kipipálva, bár még akad egy-két utómunkálatom. Csak mert ugye tök rendes vagyok. Egy összebalhézás az ismerősökkel/barátokkal mondjuk nem volt tervbe véve, de szerencsére már ezt is magam mögött tudhatom. Azóta helyre állt a lelki békém és úgy tűnik, hogy a másik kettőé is.
Ma meg voltunk mindenfelé vásárolni, muffinsütőt azt elfelejtettem venni, viszont kihisztiztem magamnak egy picinyke wilson focilabdát. Azt mondjuk nem tudom, hogy mire használom majd, de asszem’ ez mindegy is.
Nah, de ha már nem tudok frissen sült muffinokat postolni, akkor álljon itt a múlt szombati, muffinfalós – rssolvasós képem, ni:
