Kórháznapló – harminchétegy

Reggel 07:00-re odaértem a kórházba. Bepakoltam a szekrényembe, megkaptam az azonosító csuklópántot, és lezajlott a vizit is. Már csak egy lázmérés és a műtét előtti rövid vizsgálat volt hátra. Megmértem a hőmérsékletemet: 37,1. A vizsgálaton sajnos erre rá is kérdezett a főorvos, hát nem tagadtam, hogy ennyi. A vérképemmel meg gond van, mert nagyon magas a fehérvérsejtjeim száma. A főorvos erre azt mondta, hogy hőemelkedéssel nem lehet műteni, mert kockázatos…
Hát, sosem gondoltam volna, hogy sírás közeli állapotba kerülök attól, ha nem veszik ki azonnal a mandulámat. Most bejött a dolog… A többi orvos arcán a döbbenet és a sajnálat látszott – úgy tűnik, az osztályukon nem lehet túl gyakori az ilyesmi. Néhány perc alatt már a nővérek között is elterjedt a hír; amerre jártam mindenki kérdezgette, hogy én vagyok-e az, akit hazaküldtek, meg hogy mit mondott a főorvos úr, stb.
Körülbelül 2-3 órát kellett várnom arra, hogy kapjak egy papírt (nem zárójelentést) arról, hogy hazamehetek. Előtte még a doktornő aki műtött volna adott egy időpontot: október 29-én műtenek. Előtte természetesen megint csak vérvétel és társai várhatók. (A múlt heti ilyen akciótól egy nagy foltban még mindig sötétlila a karom.) Az orvos halkan még odasúgta nekem: máskor csak neki mondjam meg, ha hőemelkedésem van… Nos, végül annyiban maradtunk, hogy ha meglesznek a laboreredmények akkor felhívom, és megbeszéljük, hogy műthető vagyok-e.
Összepakoltam a táskámba, levettem a szalagot a csuklómról és hazaballagtam…

Egy apró észrevétel: A háziorvosom szerint a szteroid miatt magas a fehérvérsejtjeim száma. Szerintem szintén ettől a gyógyszeről van hőemelkedésem. Ha nem szedném a szteroidot, akkor újra előjönnének a kiütéseim, amivel ismét befeküdhetnék a bőrgyógyászatra. Ha bekerülnék oda, akkor szteroidot adnának. Ha nem veszik ki a mandulámat, akkor nem hagyhatom abba a szteroid szedését, mert előjönnek a kiütéseim. Ha a szteroidtól magas a fehérvérsejtjeim száma és hőemelkedésem van, akkor nem veszik ki a mandulámat. Már csak egy szép zene kellene ehhez a keringőhöz.

  • facebook
  • twitter
  • Google+
  • e-mail

10 hozzászólás

    • 2008. október 13. hétfő at 14:59
    rivera

    Hat durva, kitartast!

    • 2008. október 13. hétfő at 15:03
    Árpi

    Sok sok *Cozy* :)

    • 2008. október 13. hétfő at 15:04
    Árpi

    Nem értem,hogy a mosolygós,fej miért ennyire röhögős :S szóval ez rendes mosolygós fej,nem pedig *kettöspont dé”

    • 2008. október 13. hétfő at 15:25
    Zorka

    Szeretettel:

    Az ilyen helyzetekre többféle okos mondás született az emberiség történelme folyamán. Had idézzek felé én is egy, klasszikust, hátha sikerül elterelnem a figyelmedet egy kis időre.

    „Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.”

    Joseph Heller: A 22-es csapdája

    Mindenképpen érdekes könyv. Néha kihívást jelentett a tovább olvasás, máskor izgalmat vagy csalódást hozott de mindenképpen szórakoztató volt.

    Ettől eltekintve nagyon remélem, hogy a te ügyed nem fajul idáig, hamarosan megműtenek, és újra egészséges leszel.

    • 2008. október 13. hétfő at 16:32
    Kóczy

    Hogy számtech.-es szakszóval éljek a vége, amit leírtál olyan, mint egy végtelen ciklus.

    Na, de a hülyeséget félretéve, sajnálom, hogy így alakult, én is csak azt tudom mondani, hogy kitartás, előbb-utóbb túl leszel rajt.

    • 2008. október 13. hétfő at 17:16
    charlie

    hmm, Én úgy tudom, hogy ,3 felett van hőemelkedés. ,1 az még simán belefér a normálisba.

    • 2008. október 13. hétfő at 19:33
    EmceeMike

    Nem semmi! Te is megjárod evvel az egészségüggyel, ahogy én is… Kitartás! :)

    • 2008. október 13. hétfő at 19:45
    Lindus

    Én is drukkolok. Kitartás!

    • 2008. október 13. hétfő at 20:47
    deviques

    A fehérvérsejtjeid lehet, hogy attól nőnek, de a hőemelkedés nem hiszem, hogy a gyógyszerektől lenne. Mindenesetre semmit nem tudsz tenni, hanem hagyod, hogy történjenek a dolgok, és vársz. Előbb utóbb úgyis megműtenek, nincs más választásuk. Addig meg még rápihensz picit. Sajnálom, hogy így alakult, tényleg fel voltál már rá készülve :(

    • 2008. október 14. kedd at 18:22
    Verus

    Nekem sajnos, mint ma kiderült tüdőgyulladásom van, 3 hétig lábon hordtam, majd szereztem hozzá egy kis torokgyuszit is….de felvidításképp nézdd meg a legédebb kiskutyust: http://lammagirl.freeblog.hu/archives/2008/10/10/A_legedesebb_kiskutyus/
    és talán felvidít egy kicsit…de cicáim is fenn vannak:D

Vélemény, hozzászólás?

Copyright © 2004-2016 wildgica.hu Minden jog fenntartva.