wildgica.hu

Azért az még mindig tud zavarni, amikor valaki megjegyzéseket tesz azzal kapcsolatosan, hogy milyen munkát végzek, kit ismerek, mit csinálok stb. Az a legrosszabb, hogy az ilyen “beszólogatós” embereknél ez sokszor irigységgel párosul. Jó volna, hogy ha végre mindenki felfogná, hogy nincs ebben semmi rendkívüli. Nem kellett ahhoz senkinek a s*ggébe tolnom a nyelvemet, hogy elérjem azt, ahol most tartok. Sajnos ez még ilyen közönségesen megfogalmazva sem hatásos. Különben is kishal vagyok. Bárki elérheti azt, amit eddig én. Szóval hajrá, több melózást és kevesebb fikázást, ebihalak…! Monjuk mindegy ám, mert akiknek ez szól, azok úgysem olvassák a blogomat, szóval drága szeretteim, ti akik olvastok és kommenteltek meg ilyenek, ez a bejegyzés biztosan nem nektek lett címezve hanem a bunkóknak.

Reggel valami emberi időben kell kelnem, szóval szerencsés dolog volna emiatt időben lefeküdnöm. Egyszerűen nem megy nekem ez az alvás dolog. Amikor lehet, meg amikor kell akkor sem tudok. Fogalmam sincs, mikor aludhattam ki magamat utoljára, de hogy nem mostanában az is biztos. Csak ülök itt, zenét hallgatok (a post végén katt a pléjre) és értelmetlen bejegyzéseket pötyögök. Nem tudom, hogy a fáradtság-e az oka, de mostanában kívülről szemlélem magamat. Olyan, mintha végigálmodnám a napjaimat. Csak akkor vagyok ébren, amikor 101%-osan a munkámra kell koncentrálnom. Azért ez eléggé ijesztő. Talán februárban már lesz időm pihenni egy keveset… persze, tudom én, hogy nem lesz, csak közeledek már önmagam határához. Nem szeretnék indokolatlanul türelmetlen lenni másokkal, mert amikor már elegem van, akkor túl lendületes vagyok, meg akkor még gyorsabban pörgök (ami egyébként már veszélyes, mert én alapjáraton is pörgős vagyok). Mostanában annyi teher van rajtam, hogy ehh. Nem nyüszögés, csak mondom. Szeretem, ha sok a munkám. Van abban valami perverz élvezet, amikor ki sem látszom belőle. Hát, ezt így visszaolvasva úgy érzem, cseppet az agyam is beteg.

Jó ideje készültem már, hogy lecserélem a blogom szkinjét. Gondoltam valami olyasmi kell, ami nincsen telezsúfolva mindennel, próbálok a lényegre koncentrálni. Ami meg nem fér bele egy bejegyzésbe, azt a felső linkeknél el lehet érni, vagy pedig a lap legalján, oldalra csak a lényeg kerül. (Tetszik, hogy ilyen hosszú az archívumom. Amikor meg már elviselhetetlen méreteket ölt, akkor kinyitós-becsukós cucc lesz. ) Végre eljutottam a sablonnal abba az állapotba, hogy idetehetem a nyilvánosság elé. Ni.

Mivel egyre többen felkaptátok a fejeteket a dologra, ezért úgy gondolom, hogy ideje egy postot szentelnem a témának. A könyvtár tanszéken tartandó szépségverseny ötletgazdája Bali, aki – ha a rendezvény tényleg megvalósul – remélehetőleg a házigazdája is lesz.
Személy szerint én továbbra sem tartom jónak az ilyen jellegű megkülönböztetést… no meg aztán ki dönti el, hogy ki csúnya, szép, vagy épp a legszebb? Viszont ha Rexina javaslatát is figyelmebe vesszük, akkor tényleg elég aranyos dolgokat ki lehetne hozni ebből a versenyből.
Úgy gondoilom, hogy a verseny ne csak lányoknak szóljon, hát van elég könyvtáros fíú a BDF-en NYmE SEK-en, úgyhogy egy fordulót nekik is szervezni kellene akkor.
Az egészen biztos, hogy a rendezvényen csak szervezőként fogok részt venni, na de abban aktívan (hát tudjátok, hogy szeretek nyüzsögni).
Tapir pedig továbbra is jóarc, mert azonnal sorakozott is zsűrinek, aztán nemsokára csatlakozott hozzá András – kell is a független zsűri, meg akkor lehet jó sok fotót küldözgetni mailben. Csobi inkább két copfba tette volna a haját és beállt volna a csajok közé, na de van egy kizáró ok. Azaz kettő: az egyik, hogy nem a tanszékünkön tanul (bár tiszteletbeli még lehet), a másikat pedig még a felületes szemlélő is észreveszi, mondjuk egy fürdőruhás forduló alkalmával.
Mivel Mani csak arra vár, hogy ezt postoljam, mert már rohadtul álmos és menne aludni, ezért itt most abba is hagyom, szavazzatok inkább:

Annyira szeretem, hogy kezdődik a következő félév. Na, de komolyan. Már most rengeteg feladatom van, imádom, amikor pakolják rám a melókat. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket szívesen elvállalok. Idén is teleírhatom a határidőnaplómat, úgy érzem. Ilyenkor élek igazán.